Miért tévednek a közgazdászok?

2015. július 10. 18:28

Miért van az, hogy a közgazdászok különböző iskolákhoz tartoznak, és nem tudnak maguk között megegyezni?

2015. július 10. 18:28
Rezsőházy Rudolf
Mos Maiorum

„Churchillnek tulajdonítják a következő mondást: »Három közgazdásztól kértem szakvéleményt, és négy tanácsot kaptam. Ebből kettőt Keynes úrtól.«

A napokban Le Figaro párizsi napilap négy Nobel-díjas közgazdásztól kérdezte meg, hogy mit ajánlanak a görögöknek: hogyan szavazzanak a július 5-i nemzeti referendum alkalmával? Két tudós az igen, a másik kettő a nem pártján állt. Ebből azt következtetem, hogy legalább két ember nem érdemelte meg a Nobel-díját. De azt is lehet mondani, hogy egyiket sem kellett volna kitüntetni, mert senki sem tudja biztosan kijelenteni vagy megjósolni, hogy mik lesznek az igen vagy a nem győzelmének következményei.

Közbevetve jegyzem meg, hogy a referendum gondolata sem volt éppen szerencsés, mert az összes jövőt érintő lehetőségeket két ellentétes álláspontra egyszerűsítették le, és a görögöket két szembenálló táborra osztották. Valójában a helyzet sokkal inkább összetett és bonyolult, mintsem hogy két összeférhetetlen véleményre lehetne redukálni.

Nemrég olvastam egy bölcs gazdaságtörténész könyvét, aki azt állította, hogy az 1929-es világválság óta tudjuk, hogy a megszorítások politikája nem oldja meg, csak mélyíti a krízist. Ez az ítélet egyezik a józan ésszel: miképp lehet elvárni olyan emberektől, akiknek csökkentették a fizetését vagy a nyugdíját, hogy elkezdjenek vásárolni vagy befektetni?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2015. július 12. 12:07
Miként lehet elvárni a jó adóstól, hogy rendben törlesszen, ha másnak nem kell, másnak elengedik?
egyetmondok
2015. július 11. 13:27
S ha az derül ki Rezsőházy úr, hogy azok a fizetések, nyugdíjak,azok a jövedelmek,finoman szólva: nem stimmelnek az adott ország gazdasági teljesítményéhez ? Azért az nem mindegy,hogy mekkora jövedelem(ből) fogy. Nem előbb ezt a kérdést kellene megválaszolni,ha a görög megszorítások esetét vesszük?
Palakon
2015. július 11. 09:00
Valojaban en sem ereztem soha ertekesnek amit tanultam belole. Mindig kerestem benne az egzaktot, es az reszekben meg is van benne. De mivel minden tapasztalaton alapszik, az egeszben sosem lehet meg. Egyszeruen meg az ismeretlenek szamat sem ismerjuk, ugy pedig nehez megoldani az egyenletet. Azaz az emberi viselkedest.
Palakon
2015. július 11. 08:55
A kozgazdasagtan nem termeszet, hanem tarsadalomtudomany. Egyfajta szociologia amely matematikai modellekkel probalja leirni az emberi viselkedest.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!