Holokauszttanítás a Pázmányon

2015. június 13. 15:18

A holokauszt a magyar történelem része, ebben a keretben értelmezhető, s ekként fontos, hogy a mai magyar műveltségben is szerepeljen olyan módon, amit a zsidóság ezeréves jelenléte e kultúrában indokolttá tesz.

2015. június 13. 15:18
„A múltban a katolikus egyetemet olyan vádak érték, amelyek szerint nemcsak elhanyagolja a most bevezetendő tárgy tartalmához kapcsolódó ismereteket, hanem képzései egy részében egyenesen velük ellentétes felfogásokat is terjeszt. Ez utóbbi ugyan bármilyen egyetemen megtörténhet, a PPKE mégis erősen kiszolgáltatott volt az efféle vádaknak, ezért helyesnek tartható a vádak korábban sem létező alapjának olyan cáfolata, mely minden kétséget eloszlat.

A magyar politikai és társadalmi életet az elmúlt években erőteljes támadások érték, amelyek diszkriminációra hivatkoztak a magyarországi és egyetemes zsidóság kultúrája és sorsa tekintetében. Az antiszemitizmus vádja mögött nyilvánvalóan politikai megfontolások is meghúzódtak – hiszen kevés olyan aktuális témát találunk, amelyet ne akarnának egyesek pőre politikai célokra felhasználni. Ugyanakkor tény, hogy e témában, s különösen a holokauszt tekintetében a magyar köztudat mind a mai napig részben ismerethiánnyal küzd, részben a szükséges megértés szellemi és erkölcsi munkájával is adós. Arról szó sem lehet, hogy ezen ismeretek bővítése más hiányosságok pótlásának a kárára lenne szorgalmazható. A magyarság sorsa, történelmi szenvedése, a vele szemben elkövetett igazságtalanságok jóvátételének a követelése nem értelmezhető a zsidóságra vonatkozó ismeretmélyítés alternatívájaként.

A holokauszt mélyebb megértése nem a kommunizmus bűntetteinek vagy bármilyen más, történelmileg súlyos esemény eltakarásának a célját szolgálja. Éppen ellenkezőleg, a holokauszt pedagógiai megidézése ráirányítja a figyelmünket az emberi szenvedés egyetemességére, az igazságtalanság, elnyomás, hősiesség és összeomlás hatalmas emberi jelenségeire. Mindez a magyarságot is jellemzi; a holokauszt a magyar történelem része, ebben a keretben értelmezhető, s ekként fontos, hogy a mai magyar műveltségben is szerepeljen olyan módon, amit a zsidóság ezeréves jelenléte e kultúrában indokolttá tesz. A PPKE alapkurzusa azt a célt szolgálja, hogy ezen a téren a közműveltség előbbre lépjen.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 184 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rajgy
2016. október 31. 22:00
Ez még fordítva is elsülhet, ha valaki nagyon megbirizgálja, hogy a zsidó vezetők félmillió csóró-zsidót juttattak Auschwitzbe, hogy őket és a családjukat, meg a gazdagokat (Kasztner VIP-vonatán) Eichmann futni hagyja. Csodálom, hogy nem húzódnak a háttérbe a szégyenükkel.
2016. július 20. 19:21
Na ez a mezei nyúl, akarom mondani, nieman sem élne meg gerincéből és tehetségéből passzátszél nélkül!
Peter8811
2015. december 07. 08:28
Ántiszemitizmust kellene előadni Heller Ági néninek és Kardos TGM Miki bácsinak: Első óra, novan vóz sat. Második óra, novan vóz szócsősz. Harmadik óra novan vóz izraeli gumilövedék. Negyedik óra novan vóz Mortimer Ötödik óra novan vóz Macséta Hatodik óra nóvan vóz Józsikán rés.
Ellensúly
2015. augusztus 06. 19:13
Oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló! Elvégre az emberiség történelmének egyetlen népirtása, sőt gonosztette volt: a holokauszt, párdon: Holokauszt™©.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!