A pannonhalmi zaklatás háttere: ünnepelt költő a kiugrott szerzetes

2015. május 28. 13:20

Pannonhalmán talán hamarabb felfigyelhettek volna a homoerotikus élményekről is verselő bencésre, baloldali, liberális lapok ünnepelt sztárjára.

2015. május 28. 13:20
Szőnyi Szilárd
Válasz.hu

Ezzel együtt vannak tanulságai az esetnek. Itt van mindjárt az a zavarba ejtő tény, hogy a rendjét és egyházát kínos helyzetbe hozó illető – szerzetestől legalábbis különös – munkásságára akár már korábban is fel lehetett volna figyelni; illetve ha, reményem szerint, ez megtörtént, talán célra vezetőbb óvintézkedéseket lehetett volna tenni. A most briliáns elmének és elragadó személyiségnek nevezett magyartanár ugyanis versek formájában évek óta megosztja intim gondolatait a nyilvánossággal. Olyannyira, hogy az egyik legliberálisabbnak elkönyvelt bencésként bérelt helye volt a Beszélőben, a Magyar Narancsban, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban – az említett orgánumok interjúban szólították meg és/vagy közölték verseit –, kötete pedig a szintén balliberális műhelyként ismert Magvető Kiadónál jelent meg. (…)

A lecke persze nem csupán Pannonhalmának van feladva. Magam is ismerek olyan, gyermekekkel is foglalkozó egyházi intézményt, ahol alapos a gyanú: az oda bejáratos – egyébként nagyszerű – pap nem csupán atyai kedvességből ülteti néha az ölébe vagy simogatja meg a kisfiúkat, kislányokat. Szóvá tenni az ügyet, akár neki, akár a felettesének azonban roppant kínos, hiszen kézzelfogható bizonyíték sokszor nincs, és senki sem szeretne ártatlanul meghurcolni valakit, aki esetleg maga is szenved »illetlen« vágyaitól, és alkalmasint sokat is tesz a leküzdésükre. Ezzel együtt ha más nem, a minapi írországi népszavazás eredménye komoly figyelmeztetés lehet. Az értékelések szerint ugyanis azért is győzhettek ilyen magas, 62 százalékos arányban a homoszexuális párok házasságát támogatók, mert a korábbi évtizedek pedofilbotrányainak eltusolása után azzal büntették egyházukat a hívek, hogy még ebben az alapvető bioetikai kérdésben sem hallgattak a katolikus tanításra. A tét tehát messze nem »csupán« néhány kamaszfiú vagy -lány lelkivilága, bár az sem lebecsülendő, hanem az egyház hitelessége, következésképp – »Növeli, ki elfödi a bajt« jeligére – akár a következő nemzedékek hite, reménye, szeretete.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. május 29. 08:47
A helyzet az, hogy annak ellenére, hogy szoktam járni Pannonhalmán, gőzöm nem volt, hogy ott jelenleg egy ünnepelt költő él. Azt tudom, hogy Mécs Lászlót ott temették el, hogy Sík Sándor és Harsányi Lajos gyakori vendég volt ott még Kelemen Krizosztom idején..de hogy fent említett szerzetes is olyan híres volt... Mostantól kezdve viszont azt el lehet mondani róla, hogy hírhedt. Gondolom Pannonhalma ettől a hírhedtségről szívesen lemondott volna.
Pinter68
2015. május 28. 22:53
Ez a Szőnyi nevű degenerált segg, annyira szerelmes a saját elöitéleteibe, hogy saját kis világot kreált magának. Amiben ha valaki meleg, akkor törvényszerűen pedofil is. Ja és természetesen csak liberális lehet. Szerencsétlen, kényszeres barom.
kgyula
2015. május 28. 21:08
"... még ebben az alapvető bioetikai kérdésben sem hallgattak a katolikus tanításra." Nem ártana tisztában lenni alapvető fogalmakkal. Mindenekelőtt a "katolikus" jelentésével, hogy az nem szinonimája a "keresztény"-nek. Arról már nem is szólva, hogy azt is tudni kellene, a homoszexualitást nem csak a kereszténység, hanem a judaizmus és az iszlám is bűnnek tartja. Tehát nem "katolikus tanításról" van szó...
Burmin
2015. május 28. 19:12
A főapát úr azt nyilatkozta hogy illetlen érintés történt. Mindez mit takar ? Megpaskolta a fiúk fenekét ? Úgy mint ahogy a focisták szokták mikor egyikük gólt lő ? Átölelte őket csak úgy barátilag ? Megropogtatta őket ? Merthogy azt nyilatkozták a diákok, hogy nem volt erotikus töltete. Pszichésen könnyebb megalázni, bár ez meg azért érdekes, mert ide azért válogatott gyerekek járnak, igaz elzárva a világtól és nem utazhatnak haza hétvégenként. A család hiányát nem pótolhatja egyetlen szerzetes sem és akármilyen program sem... Azt gondolom ide azért nem sajátos nevelési igényű gyerekek járnak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!