Egyiptomi színjáték

2015. május 18. 07:33

Ha valakik a szabadság nevében úgy gondolták, hogy kiengedik Egyiptomban a szellemet a palackból, akkor legalább segíteni kell a megszédített egyiptomiakat a szabad társadalom megteremtésében.

2015. május 18. 07:33
Stier Gábor
Stier Gábor
Magyar Nemzet

„Ezeket a híreket hallva önkéntelenül is felötlik az emberben a halálbüntetésről itthon mesterségesen gerjesztett vita, s az ennek kapcsán hangoztatott, alapvetően jogos nyugati bírálatok is. Az emberi jogi szervezetek kivételével azonban a Nyugat most álszent módon mélyen hallgat. Nem érdekli maga a halálbüntetés ténye, de még afölött is nagyvonalúan átsiklik, hogy Murszit eleve egy érvénytelen eljáráson alapuló »színjátéknak« nevezhető bírói határozattal ítélték halálra. Persze ne csodálkozzunk, hiszen a fejlett világ jogszerűségre oly kényes felkentjei már akkor sem emelték fel a szavukat, amikor a demokratikusan megválasztott iszlamista államfőt a hadsereg nemes egyszerűséggel megbuktatta. (...)

De maradjunk a nyugati demokráciák által oly sokszor hangoztatott, ám sokszor bizony az érdekeknek megfelelően alakított, így lejáratott alapelveknél. Ha valakik a szabadság nevében úgy gondolták, hogy kiengedik Egyiptomban a szellemet a palackból, akkor legalább segíteni kell a megszédített egyiptomiakat a szabad társadalom megteremtésében. Ez ugyan a helyi adottságokat tekintve eleve reménytelen vállalkozásnak tűnt, a következményeit azonban mégiscsak vállalni kellene. Ez persze már nem megy, így jön a régi jó kettős mérce. Ha a külső erők gerjesztette állítólagos forradalom nem jól sül el, akkor az ellenzék szabadulásából illegális börtönkitörés, szabad rablás lesz, mint Egyiptomban.

Ha viszont felsőbb érdekek úgy kívánják, akkor a Kijev belvárosát füstbe és lángba borítók szabadságharcosokká magasztosulnak, a korrupt, ám mégiscsak törvényes hatalom megpuccsolása pedig forradalomnak neveztetik. S a sort még folytathatnánk. A Krím Oroszországhoz csatolása a nemzetközi jog megsértése, míg a határok hasonlóan a II. világháborút követő berendezkedést borító megváltoztatása Koszovóban az önrendelkezés kifejeződése. Ugyanígy a Moldova és Románia egyesülésén Chisinauban munkálkodó aktivista a nyugati integráció előmozdítója, míg az ország integritását védve őt kitiltók kommunisták. Így válik az egyiptomi többség által pajzsra emeltből is az államrendre veszélyes törvénysértő, akinek halálra ítélése csak erősíti az iszlám radikalizmust, nem pedig harcol ellene.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2015. május 18. 11:08
A szokásos nyugati kettős mérce: Szlovákiától, Romániától nem szélsőséges politika a kulturális népirtás, Magyarországtól pedig már az is szélsőséges, ha ezt nagy ritkán próbálja lassítani.
KannibálTatárÚr
2015. május 18. 08:41
Az arab országok lehetőségeiket tekintve jól fejlődtek. Köszönhetően nagy kőolajvagyonuknak is. Még azoknak is segítséget nyújtottak, akik nem bővelkednek benne. Ez nem tetszett a művelt nyugatnak: miért éljenek jól az arabok a kőolajból, ha azt el is lehet lopni. Irakban - úgy hallottam - szinte minden köolaj külföldiek, főként amcsik tulajdonában van. Líbiában folynak a harcok, Kadafi erős, arab (líbiai) érdekeket védő rendszere megsemmisült, a művelt Nyugat megsemmisítette. Ha tönkremennek a kutak, hazai szakemberek hiányában az ottani olajat is meg lehet szerezni - nyugati szakemberek segítségével. Aminek a béke helyreállítása is feltétele - nyugati érdekek szerint. Nálunk, Kelet-Európában ugyanezt csinálták. Olaj helyett a szabad piac "érdekében".
Spiler
2015. május 18. 07:48
Ilyenek ezek a demokraták ott nyugaton... De Magyarországon is hasonló a helyzet, ha nem a megfelelő párt nyer, akkor bizony diktatúra van. Amikor Gyurcsány csak terroral tudja megtartani a hatalmát, miközben csődhelyzetbe sodorja az országot, az a demokrácia netovábbja. Na de Gyurcsány a megfelelő faszt szopja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!