Vida Ildikó nem korrupt

2014. november 20. 08:38

Az amerikai nagykövetség által a magyar kormánynak átadott listából is kiderült, hogy az adóhatóság elnökét nem korrupcióval „vádolják”, hanem hatástalannak tartják a szervezetet. Interjú.

2014. november 20. 08:38
Vámosi-Nagy Szabolcs
Heti Válasz

A magyar-amerikai háború hetek óta tart, idő éppen lett volna erre. 


Horváth Andrással, az »áfabotrány« kirobbantójával is az a baj, hogy íróasztal mellől ilyeneket mondani. A kérdés az: Jó, öreg, de hogyan bizonyítod? Kimennek  a revizorok, és azt látják, jól lepapírozták az ügyletet, akkor mi van? Egy ilyen láncolat felderítéséhez bűnügyi eljárásra, 400 tanúvallomásra van szükség, bírói engedélyre a lehallgatásokhoz. Nem megy egyik pillanatról a másikra. (…)

Azért sem valószínű ez a forgatókönyv, mert a kormány filozófiájának lényege, hogy a jövedelemadókat csökkenti, a fogyasztásiakat pedig növeli. Egyetért ezzel?

Adóellenőrzési szempontból igen, mert az árak könnyebben ellenőrizhetőek, mint a jövedelmek. Egyébként az amerikai nagykövetség által a magyar kormánynak átadott listából is kiderült, hogy az adóhatóság elnökét nem korrupcióval »vádolják«, hanem hatástalannak tartják a szervezetet. Álljon meg a menet! Ez más dolog, Vida Ildikó nem korrupt, ebben biztos vagyok. 

A vádpontok közt szerepel a Kiemelt Adózók Adóigazgatásának működése. Horváth is használja ezt bizonyítékként a korrupciós gyakorlatra; az ön szemével nézve mi a baj ezzel?

Semmi. Ezt még 1993-ban vezettük be, azután jöttek a franciák és eltanulták tőlünk, mert ilyen fejlett a magyar adóigazgatás. Tudja, mivel foglalkozik ez az igazgatóság?

A nagy adózóknak nem kell beállniuk a sorba a cekkeres őstermelő mögé. Ha sok pénzt fizetnek az államnak, jár nekik ez a szolgáltatás. 

Persze: ha a Mercedesnél nem tudják, hogy az étkezési utalványok után kell-e áfát fizetni, akkor felhívják a NAV-ügyintézőjüket, ő keresi meg a hivatalon belül az áfaszakértőt, és ő válaszol nekik. 

Mi köze ennek a korrupcióhoz?

Semmi; ki mondta, hogy az összekötő korrupt? (…)

Annak tűnik. De akkor még kevésbé értem, mi történik. 

Nem kívánom kommentálni, hogy az amerikai ügyvivő azt mondja: bizonyítékai vannak, majd amikor a NAV elnöke bemegy a követségre, nem tud neki semmit mondani. Elég érdekes eljárás, engem jogászként felháborít.” 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eltünt
2014. november 21. 01:00
Horváth nav elnöke lesz beigérték székbe ültetik ha segíti az Orbán kormányt megbuktatni ... akár csak gyuurcsányt és a régi kádári figurák vissza térnek ,lesz biztos megtorlás,komcsik híresek erről az oldalról ,Amerika aszisztál hozzá. .
silvester
2014. november 20. 15:12
Tisztelt Vamosi Ur.Onnek tokeletesen igaza van.De ha olvassa,hallja a hireket>a mandit>Onnel sokkalta tobb ember>hiena>jobban ismeri az adohivatal mukodeset,rendjet az ott dolgozo tobb ezer embert.Olyan ez mikor a parttitkar volt az egyetlen aki mindenhez ertett,egyik nap a szenbanyak igazgatoja,masnap mar kenyergyar igazgatoja,harmadnapra a vasmu igazgatoja lehetett.Egyet azonban nem tudott tisztessegesnek,becsuletesnek lenni es a munkat ismerni.Vaj tudje e a Kossuth teri nyaladzo csocselek,a rossz helyen>terkovezett teren>turni akaro konda.
BőröndÖdön
2014. november 20. 12:51
A Vámosi lenne a NAV elnök,ha normális országban élnénk...
gudmen
2014. november 20. 12:17
"Közel kéttucatnyi étolajmárkát, importőröket és forgalmazó cégeket nevezett meg, szállítóleveleket, számlákat, konkrét áfacsalási sémát ismertetett 2012 elején egy részletes anyagában az amerikai Bunge étolajgyártó cég, amelyet eljuttatott az adóhatóság központi hivatalába, és amelyik a hvg.hu birtokába került. De már előtte pár hónappal is adott át információkat az őket ellehetetlenítő, egyre durvább méretűvé dagadó áfacsalásról. A listára került étolajmárkákat három évvel később, ma is ott találjuk a boltok polcain. Vagy nagyon hasonló márkák gyanúsan olcsók: ugyanazon a polcon van Sunol, Suniol és Szaniol, ugyanolyan áron, de durván 100 forinttal olcsóbban, mint a Bunge által gyártott Vénusz étolaj. Az adóhatóság hallgat, mint a sír, a Bunge nem cáfolta információinkat. Áfacsalásban érintett étolajmárkák sora, cégnevek, dokumentumok A közel harminc oldalas anyag bő két és fél évvel ezelőtt készült, és részletesen bemutatja az étolajpiacon 2008 óta zajlott folyamatokat. Az az amerikai hátterű Bunge cég csinálta, amelyik az étolajpiacon domináns, gyárt is Magyarországon (a Vénusz és a Floriol márkák az övé, egyébként egy másik napraforgóolaj-gyártó van még idehaza, az NT), és külföldre is exportál, de külföldön, Európa számos országában is vannak gyárai. Ez a cég volt az, amelyiknek a piaci pozícióit durván sértették a 2009-2010 fordulójától datálható nagyobb lendületet kapott áfacsalások. Olyannyira, hogy, amint az a dokumentumból is kitűnik, 2008 elején még ötször annyi étolaj fogyott idehaza az ő márkáiból, mint azokból - a dokumentumban csak B márkákként emlegetett, jellemzően importból származó - étolajokból, amelyek rendszerint áfacsaló láncolatban tűntek fel, 2011 nyarára azonban a Bunge márkáit már beelőzték a B-márkák eladásai. És a Bunge volt az az egyik olyan cég, amelyikre utalt az amerikai nagykövetség a nyilvánosságra hozott levélben, mint amelyik többször szóvá tette a kormányzati és hatósági emberek előtt, milyen károkat okoz neki és mit lehetne tenni az áfacsalás ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!