5+1 jelölt, aki talán versenybe szállhatott volna Tarlóssal

2014. október 03. 15:11

Mindennek nem lett volna muszáj így történnie, hiszen a sokat emlegetett EP-választás eredményei szerint tényleg meg lehetett volna szorongatni a Fideszt a fővárosban, még a Fidesz-által megváltoztatott választási rendszerben is.

2014. október 03. 15:11
Pintér Bence
Alternatíva

A baloldali pártok az önkormányzati választások előtt harmadik alkalommal is sikeresen mutatták be a Teljes csőd című darabot. Hosszas tanakodás után Falus Ferencet, az Együtt-PM egyébként is vereségre szánt kerületi polgármester-jelöltjét tették meg a seregek vezérének. Hamar bebizonyosodott azonban, hogy Falus mester még csak tisztességgel veszíteni sem tud, így Szigetvári Viktor és Gyurcsány Ferenc bábáskodása mellett visszaléptették Bokros Lajos javára, aki talán kevésbé idióta, viszont legalább mindenki utálja. Mindemellett jobboldali. Bokrost nem is támogatja mindenki: a PM és az országos MSZP kihátrált mögüle.

Tarlós István már csak egy kávét kér. Mindennek nem lett volna muszáj így történnie, hiszen a sokat emlegetett EP-választás eredményei szerint tényleg meg lehetett volna szorongatni a Fideszt a fővárosban, még a Fidesz-által megváltoztatott választási rendszerben is. Vagy lehetett volna emelt fővel veszíteni. A baloldali hatalmi harc logikája azonban teljesen elvette a teret a működőképes lehetőségek elől. Fotelből, utólag okoskodunk.

1. Egy tapasztalt kerületi polgármester

Lehetett volna indítani valakit, akinek megvan a tapasztalata, sikeresen vezet egy kerületet, ott van bázisa. Ilyen például az angyalföldi Tóth József. Baloldali, harcedzett és feltehetően nem mond iszonyatosan blőd dolgokat. Nyilván a helyben erős szocialista polgármesterek is ráéreztek arra, hogy ez a buli csak úgy tarthat még négy évig, ha maradnak ott, ahol vannak.

2. Horváth Csaba

Állítom, hogy a mindenki által megvétózott Horváth, a szocialisták budapesti frakcióvezetője jobb baloldali jelölt lett volna, mint Falus vagy Bokros. Előszöris: baloldali. Másodszor: gondolom csak felszedett némi tudást a fővárosi közgyűlésben. Harmadszor: készült a szerepre. Negyedszer: hiába bizonyította be sokszor korlátolt intellektuális képességeit, még mindig vállalhatóbban csinálta volna a kampányt, mint Falus Ferenc.

3. Tulajdonképpen bármilyen ismert pártpolitikus

Horváth kiütése után persze biztos volt, hogy a szocialisták nem egyeznek bele egy másik párt ismert arcába. Pedig az Együtt-PM-es, fiatalabb politikusok közül lehetett volna válogatni. Karácsony Gergelyt például simán el lehetett volna adni fiatal, lendületes jelöltnek, akinél jobbat keresve sem találhatna a főváros népe. Talán még Szarvas Koppány Bendegúz, az ismert ifjú dementor is jobban megállta volna a helyét, mint Falus.

4. Egy nő

Ez a szekció tulajdonképpen az előző folytatása. Legyen fiatal, ismert pártpolitikus és legyen nő. Kunhalmi Ágnes valószínűleg csak a baloldalon tehetséges emberek hiányában gyorsuló kontraszelekció eredményeként emelkedett ilyen hamar egészen a szocialista párt fővárosi elnökségéig. Ettől függetlenül állítom, hogy jobb jelölt lett Falus Ferencnél. Női jelölttel Tarlóst is össze lehetett volna zavarni, és alapvetően teljesen innovatív lett volna Magyarországon nőt felelős pozícióért indítani.

5. Beállni az LMP-s jelölt mögé

Természetesen ez a legvalószínűtlenebb opció: az kellett volna hozzá, hogy az LMP ne a joviális zöldségest, hanem a kezdeti híreknek megfelelően Osztolykán Ágnest indítsa a főpolgármesteri székért. Vagy legalább egy ismertebb politikusukat. Meg az is kellett volna hozzá, hogy a baloldali monodráma ne hatalmi harcokról szóljon, hanem valóban a változásról, ha már annyira úgy gondolják, hogy szükség van rá. Na mindegy. Osztolykán egyesíti minden fent leírt innovatív kívánalmunkat: nem öreg kommunista, nem idióta, van némi politikai tapasztalata és nő. A baloldali pártok támogatásával simán versenyben lehetett volna Tarlós Istvánnal.

+1. Bitó László nappalija

Képünk illusztráció. Szerintem ettől a nappalitól már maga Bitó László is fél.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2014. október 04. 20:40
Csak azt nem értem,ha ennyire tudják,hogy mit kell csinálni és hogyan ,miért nem teszik???? Ezek nem beszélnek egymással??
vakhangya4
2014. október 04. 20:36
Tarlós ellenében a 13. kerületi polgármestert indítottam volna. Neki magyarázhatta volna a bizonyítványát a volt 3. kerületi SZDSZ-es polgármester.
balbako_
2014. október 04. 07:37
Tipikus posztkomcsi hablaty. Egyetlen cél, hogy megkaparintsák a hatalmat. Aztán? Az, hogy a jelölt mögött csak marakodó pártok vannak nem érdekes. Az, hogy Tarlós bizonyítottan jobb, nem számít. Halvány fingjuk sincs mit kéne csinálni, eddig is így volt minden poszton. Csak egy dolog számít a kasszakulcs. Mert akkor a szellemi holdudvar is megkapja a pénzecskéjét a város kárára.
Berecskereki
2014. október 03. 19:13
Miskolc meg jobban teljesít Kurvák társaságában készültek fotók rólam – vallja be Pásztor Albert, a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció és a Miskolc Lokálpatrióta Egyesület miskolci polgármesterjelöltje a PestiSrácok.hu birtokába került hangfelvételen. http://pestisracok.hu/itt-hangfelvetel-pasztor-albert-bevallja-kurvak-tarsasagaban-fotoztak-le/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!