Ebből 2006 lesz, meglátjátok!

2014. július 22. 21:00

Fertőz is a lisztharmat becsülettel – bár nem mindenhol azonos erővel. Egyes tőkék betegebbek, másokon alig van fertőzés.

2014. július 22. 21:00
Pflanzner Sándor
Szőlőművelés

„Úgy tűnik, hogy a nedves fürtöket megsütő kelő nap nem elsősorban szárít, hanem a lisztharmatnak nagyon is megfelelő meleg párát teremt. Ezzel a tényezővel nem nagyon tudunk mit kezdeni, viszont a fürtöket, és a fürtök mögötti levélzetet ki lehet ritkítani. Ezt a munkát minden vágóban megcsináltam (mert ott elsősorban még nevelem a tőkéket) a rizling vágó esetében ezt a munkát kihagytuk, ugyanis eleinte a tavalyi szélkár miatt nem ritkítottuk véglegesre a tőkéket, később pedig a jégeső miatti félelem tartott vissza a fürtválogatástól.

Most Dörgicsén vagyunk, kicsit többet látom a szőlőt, és az első munka, amit megcsináltunk, a tőkék kiritkítása és a hajtásválogatás volt, ezután jöhetett a permetezés. A terméskorlátozást nem véglegesre csináltuk, mert ősszel a beteg fürtöket még egyszer leszedjük, és így fogjuk beállítani a végleges mennyiséget. Ugyanakkor a beccei területen jó évjáratban nincs szükség az egy kiló körüli terméskorlátozásra. Kicsit följebb tolom a mennyiséget, olyan másfél kilóra tőkénként. A buja, tápanyagdús agyagtalaj, a Balaton felületéről a déli lejtőre érkező dupla napsütés, a virágzó talajélet olyan buja, telt bort ad, ami kicsit vékonyabban talán elegánsabb lenne.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RAMBO
2014. augusztus 13. 11:31
Az a 2010 volt. Akinek akkor bora lett, az napalmmal nyomult. Idén kordában tartható a betegség normális adag permettel. 2010-ben nem szüreteltem semmit.
Bolond Istók
2014. július 23. 13:56
Jó írás. Ma én is azon filóztam el kicsit - mert sok jel utal erre -, hogy a magyar népnek mikor lesz elege, meddig tűri még a Magyarországon élő(magyar?) zsidók permanens szellemi és érzelmi terrorját, és a külföldi érdekeket kiszolgáló(de ezt elhazudó), abszolút fals bázisra épülő, baloldalinak nevezett konglomerátum: a pszeudoegzisztenciák, a hivatásos-gonosztevő szocialisták, a gyilkos-, és pedofil-simogató liberálisok, és a magyar honfitársukra támadó vad-demokraták őrjöngését. Még most is, még ma is megszállás alatt van az ország, ha szemmel nem is látható módon. De már telis-tele a padlás mindenféle hasztalan és káros limlommal, és már kezd nagyon-nagyon elég lenni belőle... Ahogy Gárdonyi Géza írja: A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája a gyöngyét. A magyarságunk érzése mélyen bent ég bennünk, hogy szinte magunk sem tudunk róla, mint a tűzhányó hegyek, amelyek hideg kőhegyek, de egyszer megmordulnak.
A söpredéket el kell söpörni!
2014. július 23. 11:50
magyarul a 2006-os és a 2014-es évjáratok SZARRÁ PERMETEZETTEK
Sulammit
2014. július 23. 11:50
"Fertőz is a lisztharmat becsülettel" Évek óta nem kellett permeteznem, és most a legszebb fürtöket támadta meg, hogy a fene vinné el! Én is ritkítással kezdtem, majd zsúrlóval - bio - lepermeteztem. Majd kiderül milyen eredménnyel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!