Ingovány

2014. június 08. 10:38

A konfliktusban nem lehet meghátrálni, el kell menni a falig, csakhogy ahhoz, hogy ezzel sikeres legyen, Orbánéhoz fogható politikai tehetség is kell.

2014. június 08. 10:38
Varga G. Gábor
NOL

„Lázár János pontosan tudja: Sáling Gergő főszerkesztő ebben az ügyben az egyetlen, aki nem mondott semmi olyat, amit bizonyítania kellene. Sálingot ráadásul korlátozhatja a szerződése is a nyilatkozatban, ráadásul a nyomásgyakorlás, az eltávolítás a legtöbbször nem úgy zajlik, hogy Lázár vagy az Origo vezére azt kiabálja a fülébe: a szállodacikk miatt ki lesz rúgva. Lázárnak azonban politikusként, aki a köztől kapja a fizetést, s a köz javára tölti be hivatalát, már a vele szemben felmerült gyanút is cáfolnia kell. 

Ebben a helyzetben az ország második-harmadik legbefolyásosabb embere egy frissen megalázott, immár munkanélküli embernek akarja megmondani, mit tegyen. Egy olyan embernek, akivel szemben még nem merült fel, hogy – a Lázárénál lényegesen kisebb – befolyását nem megfelelő célokra használta volna.

Aki így nyilvánul meg egy ilyen ügyben, abból az ember simán kinézi, hogy valóban utánanyúlt a főszerkesztőnek. S ahhoz, hogy azt gondolja a választó, nem kell lézerblokkoló, Q7-es, luxushotel kétmillióért vagy trafikügy. Ez az egyetlen megnyilvánulás ékes bizonyítéka, hogy ízlés és elegancia nem számít, csak a hatalom.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MOPO3OB
2014. június 11. 10:48
És mivel a magyar újságírók, mostanában különösen a balliberók konteósak, saját maguk ültetik be a cenzort az agyukba egy általuk vizionált fenyegetés miatt. Persze mit várhatnánk azoktól akik hűen szolgálták a pártállam cenzorát, Lendvai Ildikót, amint demokráciáról és sajtószabadságról észt osztogat ?! Eszembe jut erről egy vicc: Nyuszikának le kell vágnia a füvet a kertjében de nincs fűnyírója. Elmegy ezért a medvéhez mert tudja neki van. Útközben elgondolkozik. 'A medve annyira nagy én pedig oly kicsi vagyok. Mi van ha semmibe vesz a kérésemmel?' Megy tovább de az agya zakatol tovább. 'A múltkor sem jött át, hogy kölcsönadja az ipari locsolóját, pedig igazán tudhatta volna, hogy a kertemben ilyenkor nagy szükség lenne rá.' Az úton haladva teljesen gondolataiba feledkezik a nyuszika. 'A múlt hónapban amikor meg voltam fázva meg sem látogatott és nem hozott a mézéből sem, pedig egy medvének biztosan rengeteg teli mézes bödönje van. Igazán jól esett volna, de az nyavalyás medve meg sem látogatott!' Végül odaér a nyuszika a medvéhez, durcásan bekopog. A medve barátságosan kinyitja az ajtót. - 'Szia Nyuszika! Milyen szép napunk van. Miben segíthetek neked?' Erre a nyuszika: - 'Tudod mit medve?! B@szd meg a fűnyíródat!'
puszika
2014. június 10. 12:50
Nem kell turbózni a semmit Gabika! Nem kell összeesküvés elméleteket fabrikálni,hiszen világos,a nagy felháborodás mellett te sem tudsz többet mint mi. Amúgy meg látszik,a főszerkesztőd nem engedi le a témát a porondról,te meg befeküdtél neki. Nem újdonság ez a NOL-nál. Ennek az egész Origó ügynek,bizony nagyon "bajai video"-szaga van.Hát ez sem jött be. Nevetségesek vagytok!!!
Antigoné
2014. június 09. 17:48
Lehet így is látni a dolgot, de szerintem nem is kellett Lázárnak "odaszólni", s valószínűleg nem is tette. A tulajok az állammal kötött szerződések miatt elébementek a hatalomnak, szervilizmus (és anyagi érdek)ez a javából.
polnemkor
2014. június 09. 17:48
"a vele szemben felmerült gyanút is cáfolnia kell": ez a gazember bértollnok teszi, mintha full hülye lenne. Pedig nem az.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!