Lázár János szomorú

2014. június 10. 12:57

Keleti nyitás, ahogy mondani szokás, pénzt szerezni nem nagyon fog sikerülni Kazahsztánból, Azerbajdzsánból és ezekről a helyekről, politikai kultúrát már sikerült.

2014. június 10. 12:57
Tallián Miklós
Kapitalizmus

Mit lehet tenni ez ellen? Hát, vagy kitaláljuk a nagy, agyonszabályozó, szociálisan érzékeny, mégis etikus és többé-kevésbé értelmes államot (ami eddig kábé Svédországnak, Norvégiának, Dániának, Finnországnak és Németországnak sikerült), vagy az állam méretének visszaszorításával csökkentjük a káros ösztönzőket, a cégek erre is reagálni fognak. Hogy az előbbi Lajos, Lászlóné, Zsolt, János és társaik országában reménytelen, azt nem kell magyarázni, azt, hogy ez a “jó állam”, talán csak Navracsics Tibor e célból tartott házi ideológusai hiszik el.

Az utóbbi pedig komolyan fel sem merült senkiben. Aki azt hiszi, hogy a baloldal szívjóságból és intelligenciából nem csinált ilyeneket, az nagyon naiv. Impotenciából nem csinált ilyeneket, amire erejéből tellett, azt megtette a sajtószabadság ellen: volt itt párttelefonra megszüntetett rádióműsor, szóviccért perelő és pert nyerő államtitkár, tévéelnök-jelöltnek odatelefonáló ex-cenzorasszisztens, és így tovább. Nem beszélve arról, hogy a jelenlegi médiatörvény alaptervezete többpárti egyetértésben készült, az eredeti vázlatot (amire a mostani borzalom is nagyban épít) Jánosi György nyújtotta be.

Mit lehet tenni? Rövid távon most már semmit, sajnálom. Tetszettek volna akkor figyelni, amikor egypáran (nem sokan, ketten-hárman) az elmúlt 10 évben a modern intézményes képviseleti demokrácia alapjait magyaráztuk. De nem tetszettek figyelni, mert a társaság egyik része a nemzeti konzultációval közeli rokon bázisdemokráciába volt beleszerelmesedve, a másik része pro vagy kontra, de Gyurcsánnyal volt elfoglalva, a maradéka meg minden felvetésre körülbelül annyit tudott kinyögni, hogy eh, hiszti, nem lesz itt baj, ha van hideg virsli és langyos sör, á, elvileg elég szar ez a médiatörvény, de nem mernek majd nagyon baszogatni senkit, és így tovább. És nem tetszettek megérteni, hogy nem a 2014-es kétharmad megakadályozása a válasz, hanem egy működő intézményrendszer megteremtése lett volna 2006-ban. Vagy 1996-ban.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egysegelem
2014. június 11. 13:07
Ha nem ertesz egy szot sem a cikkbol, elmagyarazom mirol szol.
balbako_
2014. június 11. 13:07
Ráadásul a keleti nyitás ténylegesen pénzt hoz. Sok pénzt! (Nem véletlenül erőlködik az EU minden normális tagállama az ottani piacokra) Csak az ottani Talliánok a zárt osztályon gyógyulnak.
Pinter68
2014. június 11. 13:07
"Ráadásul a keleti nyitás ténylegesen pénzt hoz." Mégis, millen pénzt? Amennyire tudom a külkereskedelmi mérlegünk továbbra is nagyjából az zéró és az elhanyagolható között mozog annak a régiónak a viszonylatában. Miközben meg a legnagyobb külker partnernek számító Németországgal lépten-nyomon összerúgjuk a port. Szóval, milyen pénzt is? Pláne sokat? Valóban azt hiszed, hogy ott ülnek ezek az országok a pénzeszsákjaikon és alig várják, hogy valakinek odaadhassák?
viktóriaa
2014. június 11. 13:06
mi van??? cikkírókám...mi van????? sorokra fizettek??? vagy csak úgy jártattad a lepénylesőt ??? Nem fontolod meg ,hogy Izraelbe kitelepülj????? 3 év kibuc ..és elmegy a kedved az írástól is te seggfej...!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!