Ámos Imre és a 20. század

2014. január 20. 17:12

Két zsidó megy az utcán. Hamarosan mindkettőt megölik. De itt még beszélgetnek egymással. Az egyik rajzban kérdez valamit, a másik novellában válaszol neki.

Fabiny Tamás

Evangélikus.hu

„Két zsidó megy az utcán: Ámos Imre és Marc Chagall.

Párizsban közel laknak egymáshoz, így a magyar festőházaspár meglátogatja a már befutott művészt. Hónuk alatt tekercsben visznek néhány képet mutatóba, amiket aztán Chagall érdeklődéssel tanulmányoz, és őszinte dicsérettel illet. Az egyik kérdez valamit a másiktól. A másik válaszol neki.

Ámos több rajzban örökíti meg ezt a találkozást. Az egyiknek ezt a címet adja: Chagallról gondolkodom. A ceruzarajzon egy gyertyatartó mögött a két művész kinyújtott keze egy kohanita (papi) áldásban egyesül. A kép címe ez is lehetne: Chagallról álmodom. Amikor a festő letette az Unger nevet, akkor egy ideig nem Ámosként, hanem Álmosként jegyezte képeit. Két zsidó megy az utcán. Az egyik a fehéroroszországi, a másik az északkelet-magyarországi haszid közösségek élményeit hozza magával. Két ember megy az utcán? Nem megy, hanem száll, száll a házak fölött, kakasok, kecskék, fehérruhás asszonyok és hegedülő férfiak társaságban. Álmos-Chagall és Álmos-Ámos látomásai egymásra úsznak. A festészetben nem is olyan nehéz dolog ez.

Két zsidó megy az utcán: Ámos Imre és Radnóti Miklós.

Mindkettő alkotni akar, apokaliptikus időkben is. Egyiknél egy notesz, amibe »vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron« írja verseit. Másiknál már papír sincs, csak egy nyírfakéreg. Ukrajnai munkaszolgálata során erre rajzolja művét. Az egyik azt írja: »baljós a menny felettem«, a másik komor színekkel fejezi ki ugyanezt. Az egyik így ír »de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!« – a másik viszont sötét felhőt rajzol a kerek hold elé. Az egyik angyalokat fest, hol égő létrán, hol mankóval a hóna alatt, a másik így ír: »tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van.« Két zsidó megy az úton. Erőltetett menet-ben. Az egyik így ír: »Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!« A másik bekötött szemű ember nem a létra fokára, hanem a tűzbe lép. Az egyik síró angyalt fest, a másik pedig így ír: »Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -/ talán most senki sincs.« S egy harmadik alkotó ide a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába gyönyörű angyalfestményt hoz. Egy negyedik művész pedig a két munkaszolgálatosra emlékezve a Meredek út című szobrát ajánlja fel.”