Európa egyik legbiztonságosabb országa vagyunk

2013. december 13. 12:51

A bizottságnak is jeleztem, hogy a korábban látenciában maradt szabálysértések és bűncselekmények miatt az első időkben meg fog emelkedni a bűncselekmények száma. Interjú.

2013. december 13. 12:51
Pintér Sándor
Index

2010-ben azt ígérte, hogy két hét alatt rendet teremt az országban. A nagy rendrakást általában úgy képzelték el, hogy kevesebb bűncselekmény történik majd, ehelyett a kormányváltás óta évente növekedett az ismertté vált bűnelkövetések száma.

Amikor 2010-ben az országgyűlés rendészeti bizottságában meghallgattak a terveimről, azt mondtam, hogy feltöltjük a 3500 üres rendőri helyet, több rendőrt fogunk az utcára vezényelni. Miután több rendőr lesz az utcákon, több bűncselekményt fognak észlelni. A bizottságnak is jeleztem, hogy a korábban látenciában maradt szabálysértések és bűncselekmények miatt az első időkben meg fog emelkedni a bűncselekmények száma.

Ez logikus, de a probléma az, hogy közben jóval nagyobb ütemben, több mint kétszer annyival emelkedett, és most 250 ezer felett van a fel nem derített bűncselekmények száma!

Akkor ehhez tegyük hozzá azt is, hogy közben csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, és jelentősen csökkent az emberölések száma is. Idén a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 18 százalékkal, ami 21 életet jelent. Ma Magyarországon a gyilkosságok jelentős részét nem a szervezett bűnözői csoportok követik el, hanem gyakran a családtagok közötti konfliktusok »eredményezik«. Ha ezt leszámítjuk, akkor joggal mondhatjuk, hogy Európa egyik legbiztonságosabb országa vagyunk.

De akkor mik azok a területek, amiknek a felderítése nem megy? Valamiért mégiscsak megugrott a sikertelenül befejezett ügyek mennyisége.

Az úgynevezett járulékos bűncselekmények miatt. Ez is egy statisztikai játék a számokkal. Korábban, ha valakinek ellopták a pénztárcáját, és benne volt a személyije, a bankkártyája, a tajkártyája és mondjuk a végrendelete, akkor ezek mind-mind egy külön bűncselekményt jelentettek. Ma már ezen változtattunk. A komolyabb bűncselekmények, mint például a szándékos emberölések esetében viszont nem állunk rosszul. A 2013-as gyilkosságok közül három nincs felderítve. 20 százalékkal növeltük az eredményességet a rablások terén is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2013. december 13. 21:47
FOB [Hozzászóló kiszűrése] 2013. december 13. 20:25 Én is már gyűjtök a Horvátországi házamra, mert ennél itt csak rosszabb jöhet." Hát csak igyekezzen, hátha még üres a Demszky háza melletti telek. Képzelje, azt a mámorító érzést, ha szorosan mellette lehet....
Felhasználó név
2013. december 13. 21:25
http://kuruc.info/r/2/121453/
kjkj945
2013. december 13. 21:00
Persze, csak a tekesek lövik meg egymást!
catalina9
2013. december 13. 18:10
És mennyivel biztonságosabbak leszünk, ha elítálik végre a Gergényi féle terroristákat, a Vizoviczki által lefizetett rendőröket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!