Nincs lejjebb

2013. augusztus 15. 14:36

Az ózdi polgármester és elvbarátai azt akarják a magyarok tudomására hozni, hogy ha szívesen látják az „etnikum” kordában tartását, ahhoz nem kell a szélsőjobbra szavazniuk.

2013. augusztus 15. 14:36
Mészáros Tamás
168 Óra

„Ózd polgármestere nem csupán érzelmeitől avagy indulataitól vezérelve cselekedett. Nem is azért, mert spórolni akart a városnak, és ebbéli igyekezetében nem fogta fel, hogy mire ragadtatja magát. Fürjes Balázs és a helyi kormánypárt egyszerűen megkezdte a választási kampányt. Mégpedig azzal a Jobbikkal szemben, amely a lakosság harmadát kitevő cigány lakosság folyamatos vegzálása miatt felettébb népszerű Ózdon. A polgármester és elvbarátai tehát azt akarják a magyarok tudomására hozni, hogy ha szívesen látják az »etnikum« kordában tartását, ahhoz nem kell a szélsőjobbra szavazniuk. A Fidesz is megteszi, amit csak lehet – és mint látjuk, azt is, amit nem.

Az egész vízelzárási akció kizárólag erről szólt. És nem jöhetett volna létre központi jóváhagyás nélkül. Ne feledjük: a kormánypárt egyetlen képviselője sem szólalt meg az ügyben, mígnem az egyik szóvivőre bízták, hogy élénken helyeselje az önkormányzati takarékosság minden formáját. Még abban is volt koncepció, hogy végül Pintér Sándor kínálta az átmeneti megoldást; így Fürjes megőrizte elszánt arcát az ő népe előtt, és rögtön kilátásba helyezte, hogy 35 fok alatti hőmérsékleten majd újra életbe lép a korlátozás.

Vagyis egy »közönséges« választási manőver miatt kockáztatták a közegészségügyi válság kialakulását – és nem mellesleg meggyötörtek néhány ezer szerencsétlen embert.

Ennél már nincs lejjebb.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2013. augusztus 16. 04:58
Ezekért a szarokért amit ez a lökött Mészáros és társai összehordanak fizet valaki? Ez az igazi tragédia!
MacElek
2013. augusztus 15. 19:09
De, van lejjebb. Például ez a cikk.
basatu
2013. augusztus 15. 18:40
Noös az átkodban volt munka és kevéske pénz is ,azaz élhettek a cigányok is,/ persze volt KMK is/érdekes akkor nem kellett lezárni vagy lefolytani a közkutakat,sőt nem is volt olyan kiemelkedően magas a cigány bűnözés.Most a cigányok mivel munka és segély sincs kénytelen más módon élni ,és vissza élni a lehetőségekkel.Nosw az orsós kormány sem tett semmit,a víz és segély csap lefolytásán kívül.Szóval hol azt 1 millió munkahely,hol az élhető ország?Csak a példátlan nincs megszorítás a hazudozás,a lopások,mutyizások vannak,ez az elmúlt 3 év eredménye! Persze ti csak az emút nyóc évet ismételgetitek,azaz mindenre3 ez a hablatyotok!
atila68
2013. augusztus 15. 17:23
Tamás, neked mennyi a havi vízdíjszámlád, és ki az aki helyetted fizeti?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!