Ózdi álkeresztények

2013. augusztus 11. 09:24

Bár közpénzekből, ellenőrizhetetlenül, milliárdokból gazdálkodnak, nem jutott eszükbe, hogy párezer forintért vizet vigyenek a rászorulóknak, vagy esetleg kifizessék a cechet.

2013. augusztus 11. 09:24
Dési János
Dési János
Népszava

„A kötelező hit- és erkölcstan oktatáson annyira ékesszólóan fogalmaznak majd a szegények megsegítésének kötelezettségéről, hogy a végén egészen meg fognak maguktól hatódni.

Miközben Magyarország több, mint kétezer katolikus papjából, sokszáz protestáns lelkészéből, tucatnyi rabbijából senki sem ment el Ózdra, hogy az amúgy is embertelen körülmények között élő, és most még külön megalázott romáknak segítséget és vigaszt nyújtson. Bár közpénzekből, ellenőrizhetetlenül, milliárdokból gazdálkodnak, nem jutott eszükbe, hogy párezer forintért vizet vigyenek a rászorulóknak, vagy esetleg kifizessék a cechet - lenne miből.

Illetve, eddig legalábbis, csak egyetlenegy lelkésznek, a nagyszerű Iványi Gábornak jutott eszébe elmenni - de ő nem számít, az úrhatnám kétharmad szerint ő nem képvisel egyházat - bár Krisztus szellemét valószínűleg ő követi.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2017. január 25. 14:58
Találtál egy "igaz embert" Magyarországon, hát ez szép teljesítmény! Te biztosan voltál Ózdon és vittél magaddal vizet és pár százezer forintot a szegény cigányok megsegítésére. Sőt az egész szerkesztőségben gyűjtést rendeztél ugye? A gond az, hogy ezek az emberek kapnak segélyt, családi pótlékot... a vízért sosem fizettek, az áramért sosem fizettek, fűtésért sosem fizettek. Se közös költség, szemét, stb. amiért mi fizetünk havonta. Adót sem fizetnek ellenben a cigaretta ott lóg a szájukban, a colát, chipset, játékgépeket és bizony a jó kis tyúkot is. Ingyen élnek évtizedek óta. Ingyen tankönyv, ebéd. Cserébe k.anyázzák a tanáraikat, összeverik, kirabolják agyonverik az időseket. A te anyádat is, ha ott élne valamelyik faluban. Szóval kisfiam elég az egyházak szidásából másra mutogatásból, ne oszd az észt, hogy MÁS mit csináljon, tedd meg amit te megtudsz tenni, ne másra várj. Az egyházat Jézus nem azért alapította, hogy az ingyenélő cigányokat eltartsa. Nem azért adózom az egyházamban, hogy azt a plébános a cigányoknak osztogassa. Meg sem tehetné, minden fillérről el kell számolnia, nem kapjuk Amerikából a jó kis dolcsikat, számolatlanul, mint Iványi.
kuzmics
2016. április 16. 14:24
Ennek bérlete van ide?
balbako_
2013. november 19. 13:42
A szarrágásban verhetetlen vagy buzi!
balbako_
2013. november 19. 13:42
Csak kérdezem, a szocialisták repedre dumálják a szájukat a szegények, kivált a szegény cigányok életének jobbításáról. Hallhatnánk valamit arról, hogy mit tettek ők az ózdi cigányolért? A milliárdos Gyurcsány, Bajnai mikor nyűlt zsebbe segíteni rajtuk? Országlásuk alatt közpánzből milliókat besöprő Népszava, Klub rádió. ATV mélységesen érzékeny munkatársai mikor adtak egy kurva petákot nekik? Halljuk Dési!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!