Egy rém erkölcsös ember

2013. február 21. 20:39

Az erkölcsbajnok ugyanis nemcsak a tévéstúdióban ül ott, ahol mosolyogva visszavon mindent, mondván nem is úgy gondolta, stornó az egész, hanem ott ül különféle testületekben, ahol döntéseket hoznak.

2013. február 21. 20:39
Ritók Nóra
hvg.hu

Az erkölcsbajnok ugyanis nemcsak a tévéstúdióban ül ott, ahol mosolyogva visszavon mindent, mondván nem is úgy gondolta, stornó az egész, hanem ott ül különféle testületekben, ahol döntéseket hoznak. Szakmai munkáról, nevelőtestületekről, gyerekekről. Mondjuk, a mi iskolánkról, amelyik az egyik legelmaradottabb kistérségben működik immár másfél évtizede, és elsősorban hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozásával foglalkozik. Azt, hogy melyik nem állami, önkormányzati fenntartású intézményekkel köt az illetékes minisztérium közoktatási megállapodást, tehát, hogy az alapítványi iskolák közül melyek lesznek azok, amelyek végezhetik tovább eddigi munkájukat, azt egy ötfős Bíráló Bizottság zsűrizte. Az egyik tagja a tévéinterjúban kedélyes hülyeségeket beszélő úr. (A másik »civil« tag pedig a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének delegáltja.) Ők ítéltek módszertanról, életpályákról, koncepciókról, gyermeki sorsokról.

Miközben kacagunk az elmúlt évek leghumorosabb tévéműsorán, jusson eszünkbe ennek a szervezetnek és vezetőjének szerepe a köznevelés alakulásában. A szervezet és képviselője, melynek neve, véleménye ott van (vagy kihangosításra kerül?) az oktatáspolitikai döntésekben. Felbukkan pályázati bíráló bizottságokban vagy ott van a Közoktatás-politikai Tanács ülésein is. A szerep persze lehet ilyen is, mint az etika tanár szempontjaiban: tesztelni, elhinteni, beleültetni a bogarat az emberek fülébe, vagy elterelni a figyelmet valami másról.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2013. február 22. 09:58
Persze, egy tévé műsorban majdnem mindenkit csőbe lehet húzni. De marad a kérdés: nem kellene már szilárdabb erkölcsi alapokra helyezni a társadalmat?
devlaci2
2013. február 22. 09:37
Orbán évértékelő - TEASER TRAILER http://tabloidschmuck.blogspot.hu/2013/02/orban-evertekelo-trailer.html
kjkj945
2013. február 22. 09:13
http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcR_s783JCxVqwh0zOAAMhS6bwe0ILkA4GORVsM42TX3l3ozqGWo t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcR_s783JCxVqwh0zOAAMhS6bwe0ILkA4GORVsM42TX3l3ozqGWo
Zokni
2013. február 22. 09:07
Megint bemásolom egy hsz-omat zanzásítva, átírva. Nem létező tantárgy az erkölcstan. Mert mi az, hogy erkölcs? Az emberi viselkedés követendő szabályai összessége, melynek része az írott jog, és részei az íratlan etikai szabályok is. És legfőképpen a közösség öntudatlan, avagy sokszor tudatos viselkedési módozatainak, elvárásainak laza, és olykor időben, térben változó gyűjteménye. Itt ismét idézek ennek EGY FAJTA - ezek szerint időközben visszavont... - felfogását: azok taníthatnak erkölcsöt, "...akik példás családi életet élnek, pl. nem lehetnek elvált személyek, nem élhetnek élettársi kapcsolatban és legalább egy házasságban született gyermeket nevelnek (vagy örökbe fogadtak)." Illetve az "erkölcstan tantárgyat tanító pedagógus csak az lehet, akinek nincsenek káros szenvedélyei, nem dohányzik, nem alkoholizál, aki mentes a szexuális aberrációktól, otthonukban sem néznek szexfilmeket." Ennyi. Gratulálok. Mer' a szülőknek nem kéne az erkölcsösnek lenniük? Mert a matektanárnak, meg a tesitanárnak nem kéne erkölcsöt sugároznia az óráin? Nem ott kéne elsősorban erkölcsösnek lenni, és a jó példával élen járni, ahol a tanár a hatalmát gyakorolja a gyerek fölött!? Aki ezt az egészet kitalálta, az rendkívül erkölcstelen ember volt. Mert hazudott. Azt az érdeket próbálja érvényesíteni, hogy a szekularizált állami oktatásba becsempéssze valahogy a hittant. És helyette behozza a "hitetlenek" számára az erkölcstant. Valamit valamiért. Egy kis "evangelizáció", egy súlyos pedagógiai csőd fejében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!