Kínai kémek suttognak az európai döntéshozók fülébe
Egyre több, Európában tevékenykedő kínai kémre derül fény, azonban nem egyszerű leleplezni őket. Peking pedig igencsak kreatív.
Az észtek az elmúlt húsz évben gyorsuló sebességgel távolodtak el a kelet-európai viszonyoktól, és eszük ágában sincs visszatérni oda.
Keletről felhőkarcolók, nyugatról középkori tornyok keretezik a tallinni kikötőt, ahogy a hajók az észt fővároshoz közelednek. Két balti fénykor jelképei ezek: Észtország, Lettország és Litvánia az orosz/szovjet elnyomás után újra saját útjukat járhatják. Jó húsz éve egy startvonalról indultak, de mára annyira szétfejlődtek, hogy érdemes őket külön-külön kezelni. Közülük is egyértelműen Észtország a legsikeresebb – de miből áll északi rokonaink receptje?
„Soha többé egyedül” – mondta júliusban Andrus Ansip észt miniszterelnök, kijelölve hazája helyét a szorosabbra fonódó európai integrációban. Miután Észtország legfelsőbb bírósága a hazai joggal összhangban állónak találta az Európai Stabilitási Mechanizmushoz való csatlakozást, Ansip úgy fogalmazott: „a szuverenitásunkat együttműködéssel és nem izolációval védjük”. Az északi ország 2011 elején vált az eurózóna tagjává – egyes elemzők szerint az övék volt az utolsó jegy a Titanicra. Azóta viszont – szemben a szirénhangokkal és az általános európai válsághangulattal – Észtország éppen a válságból való kilábalásra tudta felhasználni az eurózóna-tagságát. Ez pedig összhangban van az észtek nagy többségének kimondott-kimondatlan vágyával: elszakadni a posztkommunista valóságtól, s minden erőfeszítéssel a Nyugat részévé válni.
Az észtek az elmúlt húsz évben politikailag és gazdaságilag, kulturálisan és életmódilag is egyre gyorsuló sebességgel távolodtak el a kelet-európai viszonyoktól, és eszük ágában sincs visszatérni oda. 1999-ben Toomas Hendrik Ilves akkori külügyminiszter (ma Észtország elnöke) megfogalmazta az ország önképét: „Észtország egy nordikus ország”. Skrupulusok nélkül másolták le a skandinávok, különösen Finnország sikeres megoldásait. A 2005 óta hivatalban lévő Andrus Ansip miniszterelnök immár a harmadik kormánya élén kormányozza jól a kis balti ország hajóját. Bár a kétezres évekbeli gazdasági boom után Ansip vezényelte le a válságkezelő megszorításokat is, a jobboldali liberális Reformpártból és a konzervatív Pro Patria-Res Publica szövetségből álló koalíció tavaly elnyerte a választók bizalmát, míg a balliberális erők ellenzékben maradtak.
A GDP a 2009-es megzuhanás után 2011-ben újra közel 8 százalékkal növekedett, az államadósság 6 százalékon áll, míg a 2011-es költségvetés 1 százalékos többlettel zárult. Észtország egyes előrejelzések szerint az egy főre jutó GDP-vel 2025-re utolérheti a skandináv országokat. A balti állam a digitalizációban is a világ élvonalában halad: az elektronikus közigazgatás és az IT-technológia kevés országban szolgálja olyan széles körben a polgárokat, mint Észtországban.
A nyitott és rugalmas Észtországnak persze megvannak a maga árnyoldalai: relatíve magas az infláció (4 %) és a munkanélküliség (11 %) is. Nemzeti frusztrációt okoz, hogy drasztikusan csökken a születések száma, és elnéptelenedik a vidék: 1,3 millióan laknak egy fél magyarországnyi területen, a kormány támogatásokkal próbálja rurális területeken tartani a városokba tartó vidékieket.
A népesség 25 százalékát kitevő oroszok helyzete még mindig megoldatlan: a szovjet megszállás idején 23 ezerről 475 ezerre nőtt a számuk, ma 345 ezerre becsülik őket. A belső és nemzetközi észt-orosz viszonyok Észtország legneuralgikusabb problémáját jelentik, elég csak a tallinni szovjet hősi emlékmű 2007-es eltávolítására és azt ezt követő, Oroszországból érkező cybertámadásra utalni. Mart Laar korábbi észt miniszterelnök a Heti Válasznak adott 2009-es interjújában gyarmatosítóknak nevezte az észtországi oroszokat, s így gondolkodik az észtek nagy többsége is. A függetlenné vált Észtország nyelv- és történelemismereti vizsgához, valamint hűségeskühöz kötötte az állampolgárság megadását, és a lakosság 7 százaléka még ma sem teljes jogú észt állampolgár. Mára enyhültek a húsz évvel ezelőtti feszültségek, de most is párhuzamos társadalmat alkotnak az észtek és az oroszok.
Tallinn takaros utcáin vagy a rendezett észt vidékeken járva azonban nem látszanak ezek a feszültségek: Észtország a jövőre fókuszál, ami nem is meglepő: az évszázadok során mindig német, svéd avagy orosz uralom alatt álló észtek történelmük immár leghosszabb független szakaszát élik meg, kilátásaik pedig folyamatosan javulnak.