Élő jelekké válni, zenével dicsőíteni Istent

2012. szeptember 24. 16:56

Az elmúlt négy évben alig írtunk dalokat, időnként türelmetlenek voltunk, de végül elfogadtuk: rendben van Uram, csak akkor fogunk zenét írni, amikor Te akarod. Interjú.

2012. szeptember 24. 16:56
Gável András
Magyar Kurír

Egy zenekar életében tizenöt év jelentős idő. Hogy emlékszik vissza az eltelt időszakra?

Nagyon sok minden történt velünk az elmúlt másfél évtizedben. A Jóisten végtelen kegyelme és szeretete mutatkozik meg abban, hogy meghívott és megtartott bennünket ebben a zenei szolgálatban. A szeptember végi jubileumi koncertünk is arra lesz alkalom, hogy megmutassuk, Isten szeretete mennyire megőrzött bennünket. Egyébként pedig de jó, hogy van egy újabb apropó, hogy Őt dicsőíthessük! Amikor énekelünk, egyetlen szempontot tartunk szem előtt, hogy a dalaink Isten dicsőségéről szóljanak. Korábban gyakran előfordult, hogy Istenről énekeltünk, de valójában rólunk szóltak a dalok. A nevünket is azért változtattuk Eucharistra, mert tudjuk, hogy Jézus vágya az, hogy minden róla szóljon, az Ő dicsőségéről. A mi életünk is mindennapi küzdelem, önmagunk gyarlóságaival, gyengeségeivel, s naponta látjuk meg újabb hibáinkat, de Isten irgalmas szeretete körülvesz bennünket, s mi erről énekelünk.

Az Eucharisztia hálaadás és áldás, Krisztus szent Teste és Vére, az egyetemes, mindenkire kiterjedő szeretet.


Ahogy már mondtam, eljutottunk egy olyan pontra, amikor világossá vált számunkra Jézus vágya, hogy minden őróla szóljon. Igaz módon az Igazságról. Az Eucharisztia hálaadás, Isten dicsőítése. De személyesen is Eucharisztiává kell válnunk. A szentmisén pontosan ez történik, amikor a szentáldozásban Jézussal teljes egységben leszünk. Az Atya ekkor lehajol hozzánk, személyesen is megszólít, és irgalmasan felemel minket, mint a saját gyermekeit, s mindez azért van, mert Jézus a halálával megváltott minket, és a keresztségben istengyermekek lettünk. Ez családi pillanat, a Szentháromság emel be bennünket az Ő szeretetközösségébe.

Több dalukban is énekelnek arról, hogy az egész életüket odaszentelik Jézusnak. Hogyan mutatkozik ez meg a mindennapokban?

Sok mindennel küzdünk a hétköznapokban, de az alapkérdés a mindennapi küzdelmeinkben is az, hogy Istennel vagyunk-e, elfogadjuk-e az Ő nagy szeretetét, igent mondunk-e rá, vagy sem? A végtelenül nagy Isten Jézuson keresztül lehajol hozzánk, a barátjának nevez minket. Képesek vagyunk-e mindent az Ő kezébe tenni? Elég akaratos és türelmetlen ember vagyok, nehezen viselem, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt eltervezem. Mindannyiszor rádöbbenek azonban arra, hogy Isten sokkal jobban szeret, s amikor teljesen és feltétel nélkül rábízom magam, tégy velem, Uram, amit akarsz, akár az anyagi kérdésben, akár a munkámban, szolgálatomban, bármiben, akkor egyre inkább elkötelezem magam mellette. Ez a »visszaadás művészete«! Hagyom, hogy vezessen, s tudom, hogy Isten soha nem hagy cserben. Ez természetesen mindennapos küzdelem, folytonos megtérés és megújulás. Nem könnyű, de jó ízű élet.

Nagyon sokszor megelégszünk azzal, hogy már megérkeztünk egy bizonyos pontra az Istennel való életben. Boldognak, megelégedettnek érezzük magunkat, ám Jézus ilyenkor azt mondja, gyerünk, menjünk tovább. Magasabbra, egy következő szintre. Nem szabad megelégednünk egyetlen ajándékszinttel sem, hiszen Jézus még annyi ajándékot tartogat nekünk, és alig várja, hogy elfogadjuk Tőle. Isten jelenléte húsvér valóság lehet az életünkben, de csak akkor, ha mi ezt megengedjük Neki. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az igazság mellé állunk, ami a világban egyenlő azzal, hogy az árral szemben úszunk, nemet mondunk a hamis dolgokra, melyek az élet minden területét átszövik. Az igazság mellé állás következménye lehet, hogy kinevetnek, kigúnyolnak, nem vesznek komolyan, hátrányt szenvedünk el. Mindezt vállalni Jézusért nem más, mint a kereszt. Átölelni a keresztet, ez az igazi Jézus mellé állás. Csak az mondhatja el magáról, hogy Isten él az életében, aki vállalja és átöleli a keresztet, amelyen ott van az élő Jézus. Hát bizony ez nekünk is állandó gyakorlat, és van mit tanulnunk még… Ebből fakadhat aztán minden dicsőítés.

Az elmúlt négy évben alig írtunk dalokat, időnként türelmetlenek voltunk a csendesebb periódus miatt, de végül elfogadtuk: rendben van Uram, csak akkor fogunk zenét írni, amikor Te akarod. Az életünkben pedig sok minden változott ebben az időben. Jézus, az orvos műtött bennünket. S az utóbbi hónapokban Jézus kegyelméből több számot is írtunk, úgyhogy a Petőfi Csarnok-beli koncertünkön a régiek mellett több új szerzeményt is elő fogunk adni. Szeretnénk továbbra is engedélyt adni Neki.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!