Váz tulajdonosát akkor lássam, amikor a hátam közepét

2012. március 07. 14:32

Több vázam járja rendszeresen az Alpok és Pireneusok hegyi maratonjait, eleddig csak kósza híreket vettem róluk, tehát köszönik, jól vannak. Interjú.

2012. március 07. 14:32
Horváth András
Skidmark

Milyen termelés? Hogyan indult be az »ipar« és kikkel hozott össze a szél?

A középiskolai »Andrew’s Biker Company« első kilépője megelégedett egy hatsebességes Sis-es Tourney hátsó váltóval. Őt a Schwinn Metróval lenyűgözött cimborám, majd a Woodlands tulajdonossá vált társam követte. Utolsóként a Helkama Big Powerrel felszerelt barátom távozott külhonba munkája okán… Egyedül maradva megkérdeztem Zügn Karcsit, (Yasec) nem próbálhatnám-é ki magam pár négyzetméteres műhelyében. Örömest ráállt,így megbizonyosodhattam róla, nem leszek kutyaütő… Azóta is emlegetem édesanyjával és párjával egyetemben, hogy hajlékot, elemózsiát adtak és még magukkal cipeltek szórakozni is, holott biztos szívesebben lettek volna maguk. Ilyen összetartás ma már nincs a sporttársak között! Mandátumom lejártával kezembe nyomott egy Tange Prestige Superlite szettet egy Yasec középrésszel…Ebből készült az első saját vázam az első sablonomon egy hat négyzetméteres, sötét, szellőzetlen kis műhelyben. Azonmód elindultam, hogy meggyötörjem. Azóta eltelt húsz év. Megjárta Korzikát, Frankföldet, Kubát… Lepusztult róla pár szett, de még ugyanaz a fehér szinterezés van rajta. Ezen kissé fellelkesültem . Csináltam hát egy tucat vázat a Luca-éktól hozott Deda csövekből öcsémnek, barátaimnak, azok barátnőinek, svájci, francia, spanyol bringásoknak. Amennyire tudom, csak Lenkei Peti próbálta meg 50000km táján lebontani egyikkel a Tost sziklákat…Az andezit győzőtt.

Tehát bevált a dolog, és jöhetett az infrastruktúra. Vagy nem ment túl egyszerűen?

Mivel a fémipart a lehető legjobb helyen és mestertől tanultam, nyilvánvaló volt, hogy meg kell teremteni az egészséges munkahelyi körülményeket és kiépíteni a szükséges technológiai hátteret a megfelelő épülettel egyetemben. Erre szüleim felépítendő házának szuterénszintje kínálkozott, amivel azonban lassabban haladtam, mint Petrocelli Reno mellett…Mire elkészült, olyan forgalom támadt a 10-es úton, hogy gazdaságtalanná vált volna az ingázás új lakhelyemről. Fiammal is elindult már Afrikából a békaevő, ezért új műhely építésébe fogtam, aminek befejezése a helyi Vízművek sikeres ténykedése okán újfent elhúzódott. Már kislányom is kúszni kezdett,mire az első vázat kivihettem az Expóra…És még ez sem az igazi! (...)

Mi a fő szemléleted a készítés során? Mit tartasz a legfontosabbnak?

Újságírói kérdésre megjegyzem, munkám során azt az alapelvet igyekszem követni, hogy az átadott váz tulajdonosát akkor lássam, amikor a hátam közepét! Legalábbis műszaki okokból… Eddig bejött. Több vázam járja rendszeresen az Alpok és Pireneusok hegyi maratonjait, eleddig csak kósza híreket vettem róluk, tehát köszönik, jól vannak…

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!