Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Válassz magyart!

2010. október 29. 15:34

Az EU arra bátorít bennünket, hogy támogassuk a határon átívelő együttműködés minden formáját. Anyagi támogatást is tud ehhez biztosítani.

2010. október 29. 15:34

„Köztudott, hogy a szomszédos országok határ menti régióiban jelentős számban élnek magyarok. Az EU arra bátorít bennünket, hogy támogassuk a határon átívelő együttműködés minden formáját. Anyagi támogatást is tud ehhez biztosítani. Mindaz tehát, amiről itt eszmét cserélünk, európai téma, amely szervesen illeszkedik bele az EU által is kívánatosnak tartott folyamatokba.

A kérdés vizsgálatakor nem szabad figyelmen kívül hagynunk a magyar tőkekihelyezések hatását, illetve ezek működőképességét sem. Szlovákia esetében három nagy csomagról beszélhetünk ennek vonatkozásában: a MOL, az OTP, valamint néhány üzletlánc és vállalat leányintézményeiről. A kapcsolódás tehát szerves lehet, az ő hatékonyságuk is növelhető a rendszer kiszélesítésével.(...)

Meg vagyok róla győződve, hogy ez a gondolkodási irány, amelyről itt ma szó van, fontos, és köszönöm, hogy a külhoni magyarságot is bevonják ebbe az együttgondolkodásba. Nem feledhetjük ugyanis, hogy Magyarországnak Szlovákiával van a leghosszabb határa, s a felvidéki magyarság a határra rátapadva él.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tikva
2010. október 29. 21:31
Nos végre valami elkezdődött!
balbako_
2010. október 29. 17:33
Jó ötlet. ezt kell tenni!
Standup Johny
2010. október 29. 17:30
Hogyan lehet "egy" egy nemzet, Mely megosztottságban szenved? Valahogy így, tisztelt uram, ne változzon hát az iram! Csáky Pál egy igaz magyar, Ki mindnyájunknak jót akar. Segítse őt hát a nemzet, Legyen ez egy remek kezdet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!