Vége a farkaskalandnak: kirúgta az AS Roma José Mourinhót

2024. január 16. 12:20

Azonnali hatállyal távozik a vezetőedzői posztról a portugál mester.

2024. január 16. 12:20

Az olasz fővárosi klub kedden a hivatalos honlapján közölte, hogy a portugál szakember és a teljes szakmai stábja elhagyja Rómát. Hozzátették: hisznek abban, hogy „egy azonnali váltás tesz a legjobbat az egyesületnek”.

A 61. születésnapját jövő pénteken ünneplő Mourinho 2021 májusában érkezett az AS Romához, amellyel 2022-ben megnyerte az első alkalommal kiírt Konferencia-ligát.

Tavaly az Európa-ligában volt döntős a csapat, amely a budapesti Puskás Arénában rendezett fináléban tizenegyespárbajban maradt alul a Sevillával szemben.

A Roma a mostani idényben 20 forduló után nyolc győzelemmel, öt döntetlennel és hét vereséggel áll a kilencedik helyen a Serie A tabelláján, de csak négy ponttal marad el a már Konferencia-liga szereplést érő hatodik pozíciótól. A Roma az Európa-ligában a holland Feyenoorddal találkozik a nyolcaddöntőbe kerülésért február 15-én és 22-én.

Mourinho a Roma történetének 60. vezetőedzője volt, utódjáról a klub későbbre ígért tájékoztatást.

(MTI)

Fotó: Andreas Solaro/AFP

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2024. január 16. 12:24
Nem tehet róla, ha a gyengébb képességű játékosai nem tudják megvalósítani a taktikáját. Vagy a "szokásos" öltöző forradalom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!