Így magyarázza Csercseszov a Fradi hullámvölgyeit

2023. április 23. 07:47

A vezetőedző szerint nincs olyan csapat a világon, amely a bajnokság elejétől a végéig mindig szuperül tud játszani.

2023. április 23. 07:47
null

Sztanyiszlav Csercseszov a labdarúgó NB I 28. fordulójában, a Vasas elleni 1-0-s győzelem után kicsit nosztalgiázott, és visszaidézte a pillanatot, amikor megérkezett a csapathoz. Egyből azt kérdezte, hol vannak a magyar játékosok, akiket be lehet építeni a csapatba. Csercseszov éppen ezért örül annak, hogy Pászka Lóránd mellett Lisztes Krisztián és Baráth Péter is fejlődik – számolt be a Magyar Nemzet.

„ Amikor megérkeztem a Ferencvároshoz, rögtön azt kérdeztem, kik azok a magyar játékosok, akikre számíthatok, örülök, hogy már hármat is sikerült beépíteni.

– mondta a találkozó után Csercseszov.  

Az orosz edző elmondta: javában zajlik a bajnokság végjátéka, minden csapatnak megvan a maga célja, a Vasasnak is van miért küzdenie. Ez volt a harmadik nagyon nehéz mérkőzésünk ebben az idényben a Vasas ellen, nem tudom, mi lehet ennek az oka. A szünetben azt kértem, hogy gyorsítsuk fel a játékunkat, úgy gondolom, sikerült, nehezen bár, de nagyon fontos három pontot szereztünk – mondta a vezetőedző, majd arra is kitért, van magyarázat arra, miért esett vissza a tavasszal a Fradi formája.

Hangot adott azon meggyőződésének, mely szerint nincs olyan csapat a világon,

amely a bajnokság elejétől a végéig mindig szuperül tud játszani.

Megvolt a magunk mélypontja, sérülések hátráltattak minket és persze tizenhat mérkőzéssel többet játszottunk, mint az ellenfeleink. Ha a Fehérvár elleni bajnokit nézzük, ott sokkal jobban játszottunk, viszont akkor nem nyertünk.

 

***

Nyitókép: MTI / Illyés Tibor

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2023. április 23. 10:39
Egyszerű, nem lehet mindig nyerni. Nincs itt semmi titok.
bölcsbagoly
2023. április 23. 10:07
Minden évben megtáltosodik valamelyik csapat, de ez mind csak üstökös jelenség. A nyári selejtezők eldöntik, hogy mennyit ér. Ami a Fradi tavaszát illeti, nos a Leverkusen elleni meccsekig elhanyagolták a magyar bajnokságot a nagy előny birtokában, a kiesés után viszont már nehéz volt a visszakapaszkodás. Pláne, hogy nem csak az ellenfelek akarták kihasználni az új helyzetet, hanem a játékvezetők jórésze is! Megtanulták pl. hogy az FTC-t álló helyzetekből való szabadrúgásokkal, szögletekkel lehet zavarba hozni s adták/ják (mint tegnap is) hatra vakra, az ellenfél támadói meg színészi próbákra is jártak hét közben az ilyen helyzetekhez való alakitások begyakorlása végett!. Az európai nagy csapatok a példái annak, hogy milyen nehezen tudják feltörni a 10 védőből álló védelmet s ugyanakkor mennyire sebezhetőek a gyors kontrákból. Nincs ez másként az FTC esetében sem. Van még 5 forduló (sorrendben Újpest -i, Kisvárda, DVSC -o, Kecskemét, Mezőkövesd -i.), s a szoros végjáték miatt a Kecskemét sem ülhet a babérjain ( a Paks s a Honvéd sem lesz kellemes ellenfél számukra). .
Hannibal
2023. április 23. 09:24
Jó lesz ez, hagyni kell dolgozni. Volt néhány rossz igazolás, azokat lapátra kell tenni. Nincs mit magyarázkodni egy olyan szezonban, ahol még mindig 6 ponttal vezetünk a bajnokságban és EL nyolcaddöntőt játszottunk.
Halder
2023. április 23. 08:55
Szar komcsi vasas kiesésének örülök. Ott a helyük az nb2ben, most már nem ússzák meg. de elképzelhetetlenül szar a Fradi játéka tavasszal, ami most már eredménytelenséggel is járt. Meg lesz az egymás utáni 5. arany, ezzel összese na 34. a bajnokságban, de bajok vannak. Eddig az edző nem tudott rá megoldást, reméljük nyáron igen, július eleje már BL selejtező. Hajrá Fradi !!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!