„Ma kihívás egy fiatalt rávenni, hogy elmenjen lovagolni vagy dzsúdózni” – Gyurta Dániel a Mandinernek

2023. március 28. 17:00

A jelenleg sportdiplomataként tevékenykedő egykori olimpikon minden olyan felkérést örömmel fogad, amely a sportról, a tömegsportról és a mozgásról szól.

2023. március 28. 17:00
null
Krupincza Mariann
Krupincza Mariann

Szeretne visszaadni a fiatal sportolóknak valamit abból, amit megtanult profi úszópályafutása alatt Gyurta Dániel. Az olimpikon, nemrég a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola sportkonferenciáján kendőzetlenül mesélt karrierjéről. A fényes sikerek mellett a hullámvölgyeket sem hallgatta el.

„Egy sor olyan emlék és élmény köt Hódmezővásárhelyhez, amelyeket a csapattársaimmal és az edzőimmel éltem meg. A Szent István Általános Iskola is egy olyan helyszín, ahol többször megfordultam. Találkoztam itteni tanárokkal, tanulókkal és olyan ifjú sportolókkal, akiket már most figyelemmel követünk” – mondta Gyurta Dániel.

Az olimpiai bajnok úszó hozzátette, hogy annak, hogy vásárhelyen tartották az edzőtáborokat, volt egy mentális része is:

szerettek volna távol lenni kicsit a világtól, a nagyvárostól, és elvonulva, csak a versenyekre kitűzött céljaikra fókuszálni.

A jelenleg sportdiplomataként tevékenykedő egykori úszóklasszis ehhez kapcsolódóan azt is megjegyezte, hogy ebben partner volt a város, az uszodák, sőt még arra is odafigyeltek a vendéglátóik, hogy milyen szobát kapjanak a szállodákban. „Így az évek alatt kialakult egyfajta bizalmi kötődés a városhoz, az uszodákhoz, valamint a helyi edzőkhöz és sportolókhoz” – tette hozzá.

Motiválták a helyi sportolókat

Gyurta beszélt arról is, hogy a felnőtt válogatott sportolók jelenléte motiválta a hódmezővásárhelyi gyerekeket, fiatal versenyzőket. „Ha a hódmezővásárhelyi úszósportról beszélünk, akkor annak része a felnőtt válogatott is, hiszen volt arra példa, hogy aktívan közösen edzettünk a gyerekekkel” – mondta el.

A március elején útjára indított mozgásOK! program kapcsán hangsúlyozta, hogy minden olyan felkérést örömmel fogad, amely a sportról, a tömegsportról és a mozgásról szól. A magyar bajnok kitért arra is, hogy több felmérés is foglalkozott azzal, hogy az elmúlt tíz évben a gyerekek motivációját miként alakította át a közösségi média vagy az e-sportok megjelenése.

„Ma az, hogy egy fiatalt rávegyünk arra, hogy elmenjen lovagolni vagy dzsúdózni, az egyfajta kihívás. Nekem a mozgásOK! programban az tetszett meg a legjobban, hogy arra sarkallja a közösséget, hogy a szülők is aktív részesei legyenek a különböző sportfoglalkozásoknak a gyermekeikkel együtt. Ennek hatására lehet, hogy a szülő is el kezd sportolni, mindemellett pedig látja, hogy a gyereke milyen közegben van, és így át tudja majd érezni, hogy a gyermeke milyen kihívásokat él meg nap mint nap mentális és fizikális szinten, és így még jobban tud neki segíteni.

– sorolta Gyurta.

Fotó: Földházi Árpád/Mandiner
Fotó: Földházi Árpád/Mandiner

Gyurta szerint Hódmezővásárhelyen majdnem mindenki tud úszni

A sportdiplomata kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy a mozgásOK!-hoz hasonló kezdeményezések hozzájárulnak ahhoz, hogy javítsunk a negatív statisztikákon, amelyek azt mutatják, hogy van olyan generáció a magyar társadalomban, amely az elhízottabbak közzé tartozik. „Ezen mindenféle javítás, az javulás. Hódmezővásárhelyen indult el a kezdeményezés, hogy a gyerekeknek mindennap legyen testnevelés órájuk. Több mint tíz évet edzőtáboroztam itt, és emlékszem rá, hogy nem volt olyan nap, hogy az uszodában ne találkoztam volna úszóórára érkező általános- és középiskolai osztályokkal.

S szerintem ez a kulcs ahhoz, hogy a fent említett statisztikákban tudjunk előbb vagy utóbb javítani” – hangsúlyozta Gyurta Dániel, akivel a tervek szerint a mozgásOK! program ideje alatt többször is találkozhatnak majd az aktív kikapcsolódásra vágyók. 

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

***

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. március 29. 19:46
Ez azért van kedves Dani, mert horpadtak! Még álmukban sem lesz olyan szép testük, mint neked, de nem is igyekeznek megszerezni azt, a lovaktól meg félnek! A különbség CSAK annyi, hogy ők el fognak tűnni hamarosan, te meg örökké megmaradsz a sporttörténelem nagyja között!
Teréz A Piréz
2023. március 29. 19:24
A nevedből ítélve te egy áramvonalas élsportoló lehetsz.
jetinyugger
2023. március 29. 19:24
Még egy NER-es élősködő. Saját költségére bohóckodjon, ne az enyémre. A sosem dolgozott, szakmát nem szerzett csüngőhasú elbassza a pénzt erre, ahelyett, hogy megemelné a nagy valagát.
sozlib_abschaum
2023. március 29. 19:24
Azzal kellene "ijesztgetni" a fiatalokat, hogy, ha nem mozogtok vagy sportoltok úgy fogtok kinézni, mint a momentumosok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!