Szombathelyi püspöknek nevezte ki Ferenc pápa Székely Jánost

2017. június 18. 15:18

Szombathelyi megyéspüspöknek nevezte ki június 18-án Ferenc pápa Székely János eddigi esztergom-budapesti segédpüspököt, aki a cigányok történelmével és kultúrájával foglalkozó tankönyvet is írt.

2017. június 18. 15:18

Ferenc pápa június 18-án Székely Jánost, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye segédpüspökét a Szombathelyi egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki, áthelyezve őt Febiana címzetes püspöki székéből és segédpüspöki hivatalából – olvasható a püspöki kar közleményében.

Székely János 1964. június 7-én született Budapesten. Az érettségi után az Esztergomi Hittudományi Főiskola, majd Budapesten a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia hallgatója, majd 1987 és 1991 között a Cremisan-Betlehem-i Saint Paul’s Theological College növendéke volt. 1995-ben licenciátusi fokozatot szerzett Rómában a Pápai Biblikus Intézetben, majd elkezdte a doktori kurzust. 1997-ben szerzett doktori fokozatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán.

1991-ben szentelték diakónussá Jeruzsálemben, majd ugyanebben az évben részesült a papszentelésben. 1991 és 1993 között káplán Érsekvadkerten. Római tanulmányai után 1996 és 1998 között Budapesten a Rózsák terén plébános helyettes. 1998 és 2001 között plébános Budapest Széphalmon, 1999-től Hidegkúton is. 2001 és 2005 között spirituális a budapesti Központi Papnevelő Intézetben. 2005 és 2006 között a budapesti Örökimádás templom igazgatója. 2006 és 2007 között plébános Esztergomban a Szent Anna plébánián. 2006-tól az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora. 2007. november 14-től az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke. Püspökké szentelése 2008. január 5-én volt Esztergomban.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke, valamint tagja az Oktatási, a Hivatásgondozó és a Felnőttképzési Bizottságnak. 2010-től a Magyarországi Keresztények és Zsidók Tanácsának elnöke. Cigány népismeret című tankönyve 2010-ben jelent meg.

A Szombathelyi Egyházmegye élén 2006-2016 között Veres András állt, aki azóta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lett, valamint győri megyéspüspök. Távozása óta az egyházmegye élén Császár István állt kormányzóként.

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2017. július 17. 11:35
Nincs okod a kételkedésre. Nagyon jó magyar!
Sulammit
2017. július 17. 11:35
@Ádler Jànos "1987 és 1991 között a Cremisan-Betlehem-i Saint Paul’s Theological College növendéke volt." Itt szerezte meg a baccalaureatus-i fokozatot. Jeruzsálemben Michel Sabbat, az első palesztin származású főpásztor szentelte a Domitio bazilikában.
annamanna
2017. július 17. 10:40
"1987 és 1991 között a Cremisan-Betlehem-i Saint Paul’s Theological College növendéke volt." "1991-ben szentelték diakónussá Jeruzsálemben" "2010-től a Magyarországi Keresztények és Zsidók Tanácsának elnöke. Cigány népismeret című tankönyve 2010-ben jelent meg."
annamanna
2017. július 17. 10:40
"1991 és 1993 között káplán Érsekvadkerten. Római tanulmányai után 1996 és 1998 között Budapesten a Rózsák terén plébános helyettes. 1998 és 2001 között plébános Budapest Széphalmon, 1999-től Hidegkúton is. 2001 és 2005 között spirituális a budapesti Központi Papnevelő Intézetben. 2005 és 2006 között a budapesti Örökimádás templom igazgatója. 2006 és 2007 között plébános Esztergomban a Szent Anna plébánián." Miért pakolgatnak valakit ennyire sűrűn ide-oda? Ez általános szokás, és ha igen, mióta az?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!