Ferenc pápa: Az egyház hallja meg saját kora szavát

2014. október 05. 16:29

Az egyházban ne az egyéni érdek és az egymással való versengés, hanem a közös jó számítson – szólította fel a családról szóló püspöki szinódus résztvevőit Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter bazilikában, a püspöki szinódus tanácskozását megnyitó szentmisén.

2014. október 05. 16:29

 Az egyházban ne az egyéni érdek és az egymással való versengés, hanem a közös jó számítson –  szólította fel a családról szóló püspöki szinódus résztvevőit Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter bazilikában, a püspöki szinódus tanácskozását megnyitó szentmisén.

 
Az október 5-19. közötti szinódust megkezdő misén a püspöki találkozón részt vevő több mint kétszáz bíboros és püspök koncelebrált az egyházfővel. Közöttük volt Erdő Péter, a szinódus főrelátora (a tanácskozás fő témájának felvezetője), aki az oltárnál a pápa jobbján állt.
 
Homíliájában Ferenc pápa a szinódus részvevőit arra emlékeztette, hogy a tanácskozás célja nem az, hogy „szép és eredeti elképzelésekről vitatkozzanak, vagy azon versenyezzenek, ki a legokosabb”. Az egyházfő hangsúlyozta: a családról szóló szinódus célja az, hogy az egyház  gondjaiba vegye az emberiséget alkotó családokat.
 
Ferenc pápa arra kérte a szinódusi atyákat, „alázattal és kreativitással” dolgozzanak. Az egyházfő a szinódust megelőző vitákra utalt, amelyek során a Vatikán bíborosai a sajtón keresztül üzentek egymásnak a szinódus témáival kapcsolatban.
 
Elég volt az egyéni érdekekből, ne a hatalom és pénzéhség vezesse a nép vezetőit, legyen szó akár politikusokról, akár egyháziakról - szögezte le Ferenc pápa. Úgy fogalmazott, hogy a „rossz pásztorok elviselhetetlen teherrel sújtják a népet, miközben ők ujjukat sem mozdítják”.
 
A szinódus sikeréért szombat este imavirrasztást tartottak a Szent Péter téren, amin  nyolcvanezren vettek részt. „Az egyház hallja meg saját kora szavát” – hangoztatta Ferenc pápa az este, hozzátéve: „az egyház tartsa oda a fülét, és hallja meg saját kora szívverését. Az egyház érezze a mai embert, ennek örömeit, reményeit, fájdalmát”.
 
A családról szóló szinóduson több mint 250 pap és laikus tanácskozik két héten át a Vatikánban a házasság előtti párkapcsolatról, házasságról, családalapításról, gyermekvállalásról, a gyermekek neveléséről, a párkapcsolatok elromlásáról, válásról. Lesz szó a házasságon kívüli és az azonos neműek közötti párkapcsolatban élőkről, a hagyományos családi modell gondjairól és felbomlásáról, a család nehézségeiről a gazdasági válság okozta egyre mélyebb szegénységben.
 
A szinóduson 191-en vesznek részt, közöttük a világ 114 püspöki karának elnöke, 61 bíboros, 7 pátriárka. Európából hetvennyolcan, Afrikából negyvenketten, Észak- és Dél-Amerikából harmincnyolcan, Ázsiából huszonkilencen, Óceániából négyen érkeznek. A szinódus munkájában 16 laikus szakértő és 38 megfigyelő is részt vesz, közöttük házastársak is, akik az ülésnapok bevezető felszólalásait tartják. A szinóduson Ferenc pápa is jelen lesz. 
 
Az első héten a résztvevők plenáris üléseken veszik végig a júniusban bemutatott szinódusi munkadokumentum (Instrumentum Laboris) témáit a házasságtól és családalapítástól a katolikus szellemű gyermeknevelésig. A szinódus második hetén munkacsoportokban folyik a munka és a szinódus zárójelentésének kidolgozása, amelyet október 18-án mutatnak be, majd átadnak Ferenc pápának.  
 
Lorenzo Baldisseri bíboros pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a rendkívüli szinóduson nem születnek döntések. Ezeket  a szintén a családról szóló, 2015 őszére kitűzött rendes püspöki szinódus hozhatja meg. 
 
Tudjuk, hogy a közvélemény várakozása kíséri a szinódust, de fordulat most nem várható, arra még várni kell” – fogalmazott Baldisseri. A szinódus főtitkára hozzátette, az elvált és polgárilag újraházasodott párok áldoztatása csak az egyik a püspöki találkozó számos témája közül. 
 
A Vatikán honlapján külön csatorna és Twitter-fiók számol be a szinódus napjainak eseményeiről, de a zárt ajtók mögötti püspöki felszólalásokat, véleményeket nem hozzák nyilvánosságra. A sajtótájékoztatón részt vevő vatikáni tudósítók nemzetközi tábora ezt tiltakozással fogadta, azt hangoztatva, hogy a Ferenc pápa által meghirdetett „nyitott egyházban” meg kell nyitni a szinódus ajtajait is.
 
 A záródokumentumot október 18-án fogadják el. A szinódus október 19-én ér véget, az intézményt bevezető VI. Pál boldoggá avatásával. 
 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tapsi Tata
2014. október 10. 01:36
Tapsi Tata megérkezett és azt üzeni az egyháznak, hogy le vannak SZARVAsbőrrel takarva. Ja meg hogy be lehet kapni
Csomorkany
2014. október 09. 23:37
Köszönjük, Emese.
péterx
2014. október 09. 15:01
1.A "kor szava" mindig az a mód , ahogyan az akkor élő emberek keresik a boldogságot . 2.Az egyház a feltámadt Krisztussal boldog közösségben élve , kell , hogy megtalálja azokat a GYAKORLATIAS eszközöket , amivel a saját boldogságát átadhatja azoknak , akik még nem találtak Jézusra . Például : a szegények segítése , a menekültek befogadása , a hajléktalanok otthonhoz segítése . 3. "Kicsiben" mindenki megteheti ezt : egy jó szó a szomszédhoz , egy beteg ember felkeresése , egy magányos ember meghívása stb.
péterx
2014. október 09. 15:01
1. "Vaskalaposak" természetesen mindenhol vannak . 2.A feladat az , hogy azok legyenek a hangadók , akik Jézus szavát valóban meghallják s szeretetben , okosan , mások/hívők javára szóló rendet alakítanak ki az egyházban . 3. "Ecclesia semper reformanda " / az egyház állandóan reformálandó / , de azért , hgy egyre inkább Jézus szeretetéhez közelítő élete legyen : ebben mindenkinek magvan a maga pótolhatalan feladata .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!