Henri Boulad és a hétköznapi misztika

2014. július 21. 14:18

Henri Boulad, a híres kairói jezsuita, számos sikeres lelkiségi könyv szerzője, július 17-én Budapesten a Párbeszéd Házában tartott előadást.

2014. július 21. 14:18

Két teremben sem fértek el a Henri Boulad kairói jezsuita előadására érkezők július 17-én, a Párbeszéd Házában.

Boulad atya arról beszélt a Talita keresztény női portál tolmácsolása szerint: a személyiségem a külső burok, amiben élek. Meghatározza a születésem, társadalmi körülményeim, a lehetőségeim. Ebből a „kis halál” során juthatok át egy belsőbb területre, az egyéniségemhez. Ez már sokkal inkább rólam szól, egyediségem ragadható meg itt, az, amiben különbözöm a többi embertől. De ez még mindig zárt terület. Ha megmaradok itt, nem tudok kapcsolatba lépni, kapcsolatban lenni Istennel. Csak ha átjutok a „nagy halál” zónáján a személyhez, akkor jutok el igazi valóságomba, arra a területre, ahol Isten vár. Ez az isteni mag, ami bennem van, a találkozás helye. Nevezhetjük szívnek, bár Boulad atya attól tart, ez sokakat félrevezet, és valami romantikus-szentimentális dologra gondolnak, holott az Istennel való találkozás, együttlét nem ilyen. És ez a pont, mag az, ahol valójában összekapcsolódik az életem a többi emberével is. Boulad azt mondja, hogy nem a kommunikáció, hanem a „communio” valósul meg itt. Annak felismerése, hogy egyek vagyunk.

Fizikai értelemben az ember úgy hal meg, mint bármelyik állat. De ha átjutunk a „kis és a nagy halálon”, akkor már a fizikai halálnak semmi jelentősége nincs. Ez a megnyílás, az Istenéhez hasonló nyitottság állapota. Minden ember valamilyen szakaszában van ennek a folyamatnak. Többé-kevésbé vagyunk zártak, ill. nyitottak fizikai halálunk pillanatában. A pokol, a tisztítótűz, a mennyország nem helyek, hanem állapotok. Ha valaki teljesen zárt, az a pokol. Magányának pokla. Ha valaki teljesen nyitott, akkor ez számára a mennyország. Ha pedig valaki a megnyílás állapotában van, az a tisztítótűz, amelynek során megnyílhat, így a mennyországba juthat. Isten nem büntetni akar, hanem azt szeretné, hogy mindenki megnyíljon.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2014. október 03. 16:33
"Én ezt a liberális teológusok és papok káros befolyásának tulajdonítom, akik nagy hatással lehetnek a becsületes hívőkre is." Csak remélni merem, hogy a tegnap elhunyt kiváló és nagy tudású, mindenki által szeretett és tisztelt dogmatikust FILA BÁLA professzor urat, nem sorolod a liberális tudósok közé. Isten nyugosztalja. Ahogy csak remélni merem, hogy Gál Ferenc dogmatikus professzort sem. Teljes félreértésben vagy. A dogmatika egy tudomány a teológián belül és nem tud mit kezdeni a Szűz Mária jelenésekkel. Ezek a professzorok nevelték, tanították az egyetemeken a papokat. Azokat, akik ma már plébánosok, professzorok. Vagy az egyház vezetőjét Erdő Pétert. Gál Ferenc sírfeliratán ez áll: "Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökké, mint a csillagok. Te egy egyszerű hívő ember vagy vigyázz a megfogalmazásoddal. Mi az, hogy "Ez csak az ő magánvéleménye!" H.B-é? "Schütz atya Dogmatika könyve ma is az egyik legkeresettebb, legmegbízhatóbb, legpontosabb és a legjobban használható." Ezt mire alapozod? Két kiadást élt meg 1937-ben az utolsót. Mint írtam már 1927-ben írta meg a könyvét. Antikváriumban lehet csak hozzájutni 15000 forintos áron. Azt állítod, hogy ebből tanulnak a kispapok? Akkor nagy tévedésben vagy. Előd István dogmatika tankönyve, hiánypótló volt. 1978-ban adták ki. Gál Ferencét 1990-ben. A Dogmatika Kézikönyvet 1997-ben. Fila Béla és a másik kiváló dogmatikus Lukács László ellenőrizte illetve sajtó alá rendezte. Az egyetemeken, csak, hogy tudd jegyzeteket használnak, a legjobb dogmatikusaink tudományos munkáiból. Te a Katolikus Egyház Tanító Hivatalának hivatalos állásfoglalását kérdőjelezed meg, vagyis a pokol, purgatórium, mennyország, Istennel, Istenhez való közelségünket, távolságunkat jelenti. "Mint az élet végérvényes kudarca, mint kizártság az Istennel és minden teremtménnyel való közösségből, mint makacs nem szeretés. A purgatóriumot sem szabad "helyként" felfogni, inkább, mint az emberben lejátszódó történést." "Az aki vagyok, nem fogja egy örökkévalóságon át szomorúan üdvözölni azt, aki lehettem volna." Karl Rahner
Sulammit
2014. október 03. 16:33
"Aki keres az talál." Na ebben igazad van és mint írtam korábban kerestem és megtaláltam, sőt el is olvastam. Sőt azt is mondtam, hogy ezt a könyvet már nem használjuk. Ha belenézel bármelyik dogmatikába láthatod, hogy úgy kezdik, hogy dogmatika fejlődés történet. Vagyis XY ekkor és ekkor ezt gondolta. Volt egy Tridenti Zsinat 1545-ben és azóta volt egy II. Vatikáni Zsinat is. 400 évvel később. És most idézek neked DR. Előd István 1978-ban kiadott Katolikus Dogmatika előszavából. "Könyvünk szerzője ezeknek a feladatoknak abban a szellemben kívánt megfelelni, amely a II. vatikáni zsinat óta megújította a katolikus hittudományt... Magyar nyelven negyven évvel ezelőtt jelent meg rendszeres dogmatika.Schütz Antalnak 1937-ben második kiadásban, közreadott Dogmatikája terjedelemben és a részletekbe menő tárgyalás szempontjából többet nyújt, mint tanítványának ez a tankönyve. Negyven év során azonban az értelmezésben több úton közelítették meg a dogmákat, mint a megelőző négyszáz év alatt...A hittudományok tanulóinak azonban áttekinthető rendszerezésben kell látniuk a tudományok eredményeit - és bizonyára sokan mások is igénylik ezt. DR. Szennay András OSB főapát a Magyar Katolikus Püspöki Kar teológiai referense Ja, Előd atya sem beszél helyről. Természetesen. "Egy nápolyi szajha jelentkezik a pokolból" Miért nem szóltál, hogy neked ez a tudományos mércéd, nem fárasztottam volna magam!
Ángyán Páván
2014. október 01. 18:39
"A pokol a másik ember"
magnamater
2014. október 01. 18:38
Abban teljesen egyetértek, pokol, tisztítótűz, mennyország nem hely, hanem állapot. Ám az adottság, hogy valaki nyitott, extrovertált karakter, vagy zárt, introvertált személyiség, az adottság kérdése.Az előbbiek boldogabbak, mert könnyebben teremtenek megfelelő kapcsolatokat, ám a pokol nem a zártság, a magány következménye, hanem az elkövetett bűnök újra és újra átélése, melyektől a lélek nem szabadulhat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!