Elkezdődött a börtönmissziós imahét

2014. május 06. 14:14

Missziós szervezetünknek közel 300 tagja van, akik rendszeresen végeznek börtönmissziós szolgálatot.

2014. május 06. 14:14
Roszík Gábor
Evangélikus.hu

A börtönmissziós imahét immáron hosszú évek óta évről-évre hirdeti, hogy keresztényként feladatunk a büntetésüket töltőkre való gondolás, az értük való imádkozás. Mennyire érződik, hogy a gyülekezetek ezt komolyan veszik?


Nagyon kevés visszajelzést kapunk, pedig több mint 3000 gyülekezetnek, egyházközségnek, egyházi intézménynek küldjük meg felhívásunkat. Régebben talán jobb volt, mert nyomtatott formában, szórólapokkal küldtük meg, már két éve azonban elektronikusan, hiszen olyan nagy lenne a postaköltség, hogy nem tudnánk kifizetni. Azért tudjuk, hogy vannak gyülekeztetek, ahol komolyan veszik a felhívást, s reméljük nem is kevés. Pár éve, amikor még plakátot is küldtünk szét, az imahét hetében végigautóztam fél Magyarországot, s falvakon keresztül menve sok helyen láttam plakátjainkat a templomok ajtajára kitűzve. Most, az imahét második napján hallottam, hogy a gödöllői baptista gyülekezetben is imádkoznak, s gyűjtést szerveznek a nyári »börtönös« táborunk részére, ahol olyan gyermekeket nyaraltatunk, akiknek szülője börtönben van. (...)

Ma a Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete által hányan vesznek részt a börtönmissziós munkában?

Missziós szervezetünknek közel 300 tagja van, akik rendszeresen végeznek börtönmissziós szolgálatot. Azonban vannak olyan programjaink is, például az Angyalfa program, melyekben alkalmanként 1000 önkéntes is részt vesz. Magyarországon ma 35 börtönlelkész végez lelkészi szolgálatot, közülük négyen evangélikus lelkészek.

Milyen az együttműködés a missziós szervezetek és a büntetés-végrehajtási intézmények alkalmazottai között?

Örömmel mondhatom el, hogy nem csak a börtön vezetésével, parancsnokaival, de az ott dolgozókkal is jó kapcsolatban vagyunk. Néha arra is szakítunk időt, hogy velük is beszélgessünk, sokszor ők is igénylik a lelkigondozást, amit sok esetben a börtönlelkészektől is megkapnak.

A börtönmissziós szolgálat szerves részét képezi az elítéltek családjával való kapcsolattartás, valamint a gyermekek táboroztatása. Milyen módon tudjátok ezt a feladatkört ellátni és milyen táborok várhatóak idén?

A gyermekekkel és a családokkal való kapcsolattartás fontos programja az Angyalfa program, aminek keretében sok száz családot keresünk fel karácsony előtt, sokakkal utána is tartjuk a kapcsolatot. Idén is tervezünk nyári tábort, 15-20 gyermek részére a Mátrába.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!