Beszélgetésre hívja a szeged-csanádi püspök Gyurcsány Ferencet

2014. január 30. 20:27

Beszélgetésre hívja a farsangi időszakban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét és Orosz Gábort, a párt szegedi ügyvezető alelnökét.

2014. január 30. 20:27

A püspök az MTI-hez is eljuttatott csütörtöki nyílt levelében azt írta: a DK helyi szervezete tavaly decemberben „vicces, mulatságos” levélben szólította meg.

Mint fogalmazott: a maga részéről szívesen fogadja, hogy a kampányba kerüljön egy kis humor is, a püspökség advent idején azonban komolyabb, nagyrészt karitatív tevékenységekkel, programokkal volt elfoglalva. Kiss-Rigó László szerint az „ilyen jellegű mulatság” ideje számukra a farsang, ami idén március 4-ig tart. A püspök ebben az időszakban várja Gyurcsány Ferencet és Orosz Gábort „egy vidám farsangi beszélgetésre” a szegedi püspöki palotába.

A szeged24.hu tavaly decemberben tudósított a DK nyílt leveléről, amelyben Csóti Zsombor, a DK országgyűlési képviselő-jelöltje az egyházi vezető politikai szerepvállalását kifogásolta, s Ferenc pápa példáját említette, aki a politikát háttérbe szorítva az elesetteket és a szegényeket segíti. A DK a levélben kifogásolta a püspök stadionépítésben vállalt szerepét is, és felhívta Kiss-Rigó László figyelmét, hogy az „értelmetlen stadionok építésére fordított összegek hiányozni fognak többek között a szegények ellátásából, a szociálpolitikából is”.
 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2015. szeptember 08. 06:06
Minek?
potyka
2014. december 23. 03:29
Ja! Én pedig személyes vitára hívom ki Orbánt. :DDDD Hol állna már ki veled bármilyen párbajra ekkora nagy ember mint Gyurcsány? Menj azt basztasd a nyájadat, vagy Orbánt te faszfej! :DDDD
David Karúszó
2014. április 06. 19:45
Nem pap kell ide, hanem pszichiáter. Vagy már ennyire előre haladott az ügy?!
Fahrenheit 451
2014. február 03. 23:41
"az „értelmetlen stadionok építésére fordított összegek hiányozni fognak többek között a szegények ellátásából, a szociálpolitikából is”." Igaz. Ha egy egyházi méltóság beleártja magát a nem karitatív jellegű világi dolgokba, az ne csodálkozzon, ha ezt bárki számon kéri rajta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!