22 cigány családnak építhet lakóparkot a Szeged-Csanádi Katolikus Egyházmegye

2013. november 20. 15:10

Százhúsz, nagyon rossz körülmények között élő román segítene a katolikus egyház. Kiss-Rigó László azt mondta, a hit tettek nélkül halott. A szegedi cigány önkormányzat segítőket küldene a lakóparkba, nehogy putri legyen belőle.

2013. november 20. 15:10

Egy romatelep 120 lakójának teremtene emberhez méltó lakhatási körülményeket a katolikus egyház – számol be a Szeged Ma. A Szeged-Csanádi Egyházmegye huszonkét kiskundorozsmai családnak építene lakóparkot. „A legjobban a fürdőszoba és a wc hiányzik, ráadásul télen majd megfagy az ember. Fával tüzelünk, de rosszak a nyílászárók, a gyerekek fáznak” – sorolta a problémákat Kolompár József, akik hatan élnek egy Árpa utcai lakásban a szegedi városrészben. 

A lakásokon kívül kápolnát, közösségi házat és sportpályát is építenének, Kiss-Rigó László megyés püspök szerint ezzel megteremthetik annak a lehetőségét is, hogy önmagukon segítsenek az ott élők, hiszen saját erőből onnan, ahol most élnek, kiemelkedni nem tudnak. „A hit tettek nélkül halott, mi pedig élő hittel szeretnénk rendelkezni. Egy keresztény hívő ember nem hajthatja le a fejét tiszta lelkiismerettel anélkül, hogy ne tenne valamit olyan esetekben, mint amilyen a dorozsmai családok helyzete” – mondta, majd hozzátette: „Minden fejlesztést az ott élőkkel és képviselőikkel egyeztetve szeretnénk kialakítani. A Keresztény Roma Szakkollégium mintájára azt szeretnénk, hogy a lakópark nehéz sorsú nem roma családokat is befogadna.”

Kezdeményezésükhöz a szükséges terület rendelkezésre bocsátását kérik Szegedtől, más anyagi támogatást viszont nem. A munkát minél hamarabb el szeretnék kezdeni, a kérelem átvétele után felkeresik az önkormányzatot egyeztetni. Nagy Mihály, a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a Szeged Mának arról beszélt, hogy ők is segítenék majd az új lakókat: „Az oda költözők kezét nem engedjük el, ott leszünk velünk. Tudjuk jól, ha magukra hagynánk őket, hamar putrivá válnának az új házak. Külön felelősök lesznek, akik a rendért és tisztaságért fognak felelni.”

(Fotó: Szeged Ma)

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viator
2015. március 23. 16:21
A szegedi püspök utánajárhatna a szegedi Cserepes sor történetének. Akkor megtudná, hogy mi is lett azokból az ugyan alacsony komfortfokozatú, de amúgy lakható, takaros, kertes Oncsa (?) házakból, miután a 70-es években Kiskundorozsmáról betelepítettek oda egy tucat cigány családot. A 90-es évek elejére a házak fele romokban állt, a cigányok eltüzelték az ajtókat, ablakkereteket, oda szartak,ahová éppen eszükbe jutott, a környéken mindennaposak voltak a betörések. A közeli nádas tele volt szeméttel és koszos ruhával - az utóbbi azért, mert a segélyként kapott ruhákat egyszer hordták, majd kidobták, és mentek a tanácshoz/önkormányzathoz és a segítő szervezetekhez újabbakért... Minden cigányokra fordított fillér kidobott pénz!
3M..
2014. december 05. 12:10
Somszédnak jobbról balról, bevállalhatsz két családot. Szebb Jövőt!
3M..
2014. december 05. 12:10
Mind a kettő helytelen, maradj az arany középúton! Be kell fejezni a pozitív diszkriminációt, mert a Magyarok is szegények. Csak számarányukhoz mérten kell támogatni őket. Nekünk csak az adók fizetése, és a kötelezettségek maradnak, másoknak viszont ezt nem ismerik. Munkára kell fogni őket, mert belefulladunk az adók számába, és mértékébe. Szebb Jövőt!
josip
2014. november 27. 11:57
Ennek a Szeged Csanádinak nem elég hogy náciból zsidó lett, most kiderül hogy volt cigány felmenője is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!