Autópiac: beértük Norvégiát, előzünk egy sor nyugati államot

2022. november 04. 01:18

Egy társadalom jóléte többféle mutatóval is mérhető. Az egyik fontos indikátor a gépkocsipark életkora. Nekünk, magyaroknak ezen a téren sem kell már túlzottan szégyenkeznünk.

2022. november 04. 01:18
null

Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetőjének írása a Makronómon.

Egy új autó vásárlása a mai fiatalok számára elképzelhetetlen tortúra volt gyermekkorom idején. A szüleim komoly előleget fizettek be a gépkocsi-forgalmazásért felelős Merkúr irodájában. Ezt követte a hosszadalmas, évekig tartó várakozás arra, hogy a járművet át is vehessük, mely általában Trabant, Wartburg, Moszkvics, esetleg – a szerencsésebbeknek – Lada volt. Extrákról, vagy akár a szín kiválasztásáról még csak nem is álmodtunk. 

A szüleimhez képest nekem és a mai családoknak jóval könnyebb és egyszerűbb dolga van akkor, amikor a négykerekűjüket megveszik. Nem csak anyagi szempontból engedhetünk meg sokkal többet magunknak, de kényelem, biztonság, extrák terén is. (Bár az is igaz, hogy a koronavírus és a háború kapcsán megint visszatért a várakozás és újabban az áremelkedés is az új autók esetén – a szerk.)

Egy új autó természetesen még ma is luxusnak számít.

Ahogyan azt az ábra is mutatja, 2020-ban a magyar gépkocsiparknak mindössze 8 százaléka volt 2 évnél fiatalabb. Bár ez a szám jelentős növekedést mutatott az elmúlt években, a mértéke még mindig bőven elmarad a kontinens vezető állama, Luxemburg 22 százalékos értékétől.

Másik oldalról nézve az ábrát, a hazai indikátor közel háromszorosa az európai sereghajtó litván értéknek. De Ciprus, Románia és Lettország lakói is csak feleannyi új gépkocsit engedhetnek meg arányosan maguknak, mint a magyarok. 

Emellett hazánk olyan államokat is maga mögött tudhat, mint Észtország, Lengyelország, Finnország, Málta, Portugália, Horvátország, Szlovénia vagy Spanyolország. És olyan országokat értünk be, mint Norvégia és Olaszország. 

Az elmúlt évek trendjeit nézve pedig okkal bizakodhatunk abban, hogyha nem „fokozódik tovább a nemzetközi helyzet”, akkor a közeljövőben az új autók aránya Magyarországon az európai mezőny első harmadába kerül.

Ez annak a fényében, hogy a gépkocsik ára nem igazán tér el az egyes országokban, nagyon komoly fegyverténynek tekinthető. 

A jövő egyelőre bizonytalan

Az elmúlt hetekben a Makronóm többször foglalkozott az autópiac frissebb trendjeivel. Természetesen örvendetes tény, hogy a fentebb idézett listában jó helyezést értünk el, illetve javítottunk is korábbi mutatóinkon. Ugyanakkor mind a Covid, mind pedig a háború rányomja most a bélyegét a piacra, illetve a következő évekre. Jelenleg az új autók ára nagyon gyorsan emelkedik, főként a külső inflációs hatások miatt. Ezzel persze csökkennek a cikkben is említett várólisták, de a szakértők szerint az autópiac és az autógyártás távolabbi jövője egyelőre meglehetősen bizonytalan. Azaz több a kérdőjel és az intő jel, mint a bizakodásra okot adó tényező. 

Autóipar: szépnek tűnik minden, de kódolva van egy hatalmas zuhanás!

Szakértő: Az EU letolt gatyával várja az események végét

Kongatják a vészharangot a német autóiparban

A Volkswagen tíz éven belül teljesen leáll a belsőégésű autók gyártásával

Az elmúlt hetekben a Makronóm többször foglalkozott az autópiac frissebb trendjeivel. Természetesen örvendetes tény, hogy a fentebb idézett listában jó helyezést értünk el, illetve javítottunk is korábbi mutatóinkon. Ugyanakkor mind a Covid, mind pedig a háború rányomja most a bélyegét a piacra, illetve a következő évekre. Jelenleg az új autók ára nagyon gyorsan emelkedik, főként a külső inflációs hatások miatt. Ezzel persze csökkennek a cikkben is említett várólisták, de a szakértők szerint az autópiac és az autógyártás távolabbi jövője egyelőre meglehetősen bizonytalan. Azaz több a kérdőjel és az intő jel, mint a bizakodásra okot adó tényező. 

Nyitókép: Pixabay

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
George Soros 2.0
2022. november 09. 13:52
Személy szerint azért nem cserélek autót mert az alap kényelem megvan benne, (klíma, elektromos ablakemelő) a fontos biztonság (abs). 2005os Opel. Jó a fogyasztása. Abol Bbe elvisz. Azért nem fogok újat venni hogy noveljem az elektroniai szemetet
szintetikus
2022. november 09. 13:52
:DDDDDDD Isten, mit össze hazudtok már. Putyuli is nevetne ezen.
Armageddon
2022. november 09. 13:51
Norvégiában MINDEN újonan eladott autó elektromos! Csaxólok! Nálunk az autók 80-85% a pü.lizingelt, cégesautó, kps "maszek" autó alig van.
yanoo
2022. november 09. 13:43
Tradicionalista vagyok. A régi jót nem cserélem le egy újra, csak mert az a modern. Abszolút meg vagyok elégedve az öreg autómmal, minek vegyek egy vacak műanyagot?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!