Nagyot fordult a világ, a forint lehet az új svájci frank

2017. október 18. 09:28

Egyre több nemzetközi elemzésben vetődik fel, hogy gyökeresen megváltozott a forint nemzetközi szerepe.

2017. október 18. 09:28
Beke Károly

„Időről időre egyre több nemzetközi elemzésben vetődik fel, hogy gyökeresen megváltozott a forint nemzetközi szerepe: az eddigi carry devizából finanszírozó deviza lett. De mi is az a finanszírozó deviza? Az úgynevezett carry trade ügyletek úgy néznek ki, hogy jellemzően alacsony kamatozású devizában hitelt vesznek fel a befektetők, majd a pénzt magasabb hozamú befektetésbe (részvénybe, állampapírba vagy magasabb kamatozású devizába) fektetik. Az így elért kamatnyereség pedig a profitjukat növeli, cserébe futniuk kell az árfolyamkockázatot is.

Éppen ezért a piacon az a jellemző, hogy a carry trade-ügyletek felépülése rövidtávon gyengíti a finanszírozó devizát, hiszen hitelt vesznek fel (short pozíciót éptíenek ki) az adott devizában. Azonban ha ezeket a short pozíciókat tömegesen zárják a befektetők, akkor az ellenkezője fenyeget: túlzottan beerősödhet a funding currency.

A forint kapcsán az utóbbi években az volt megszokott, hogy carry devizaként tekintettek rá, vagyis spekulatív forintpiaci befektetéseket finanszíroztak más devizában keletkezett forrásokból. Az utóbbi időben viszont ez nagyot változott, ez a spekulatív tőke fokozatosan kiszorult a magyar deviza piacáról.”

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. április 27. 09:23
Haha! A "nagy közgazdászok" Chikán, Bod Péter,Surányi, Bokros,Lengyel a kardjukba dőlnek!
koronaszepe
2017. november 05. 21:26
Ki más íratna ilyen eget verő baromságot bértollnokokkal?
gxcapril
2017. november 02. 19:28
Meg Matolcsy, nem eleg hogy NEM veszteseges az MNB, meg ez is. SKANDULUM!
puszika
2017. november 02. 11:33
Honjaim! Ugye most már kezditek érteni hogy miért akar '18-ban hatalomra kerülni a szoci a libsi a vörös kettőskereszt a momo a moma a kétfarkú................! Az ország egyre előnyösebb a befektetők számára. Ezt a gesztenyét valakik kikaparták!! NA,KIK VOLTAK AZOK??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!