Több mint negyven táncegyüttes lép fel az országos néptáncfesztiválon Szegeden

2016. április 05. 14:03

Immár 26. alkalommal rendezik meg Szegeden a hétvégén az Országos Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivált, amin 42 együttes fog bemutatkozni, köztük számos délvidéki is.

2016. április 05. 14:03

Negyvenkét együttes mutatkozik be a hétvégén Szegeden a XXVI. Országos Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztiválon – tájékoztatta Orbán Hedvig főszervező az MTI-t. 

A háromnapos rendezvénynek helyt adó Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója elmondta, hogy az április 8-án kezdődő fesztiválra elsősorban Csongrád megyei együttesek jelentkezését várták, de örömmel fogadták, hogy idén is érkeznek majd táncosok Temesvárról és a Vajdaságból is. A fellépők között lesz például a szabadkai Puja, Ropogós és Bodorka táncegyüttes, láthatja majd a közönség a szekszárdi Bartina Néptánc Egyesület, a százhalombattai Ifjúforrás Táncegyesület és a Fölszállott a páva című műsorban ismertséget szerzett deszki Borbolya néptánccsoport műsorát is.    

Az együttesek 15 perces műsorral léphetnek színpadra, így lesz olyan csoport, amely két koreográfiát is bemutat. Habár minden bemutatót szakmai zsűri elemez, a produkciókat idén sem rangsorolják. A zsűri csupán értékel, véleményt alkot a látott koreográfiáról, a pedagógiai munkáról, valamint a ruhaviseletről.     

Az ítészek legfontosabb feladata, hogy a csaknem hetven produkcióból kiválassza azt a tizenötöt, amely érdemes arra, hogy a gálán is előadják. Az április 8-tól 10-ig tartó fesztiválnak a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra ad otthont, míg a záró ünnepség vasárnap délután lesz a Szegedi Nemzeti Színházban.

A fesztivált 1991 óta szervezik meg Szegeden. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!