A DeepMind és a labirintusok

2016. február 06. 09:22

A Google mesterséges intelligenciája minden labirintusból kitalál már, az Útvesztő filmben is jól jött volna a segítsége.

2016. február 06. 09:22

A Google DeepMind megverte a Go bajnokot, most a labirintusok kerülnek sorra. A Doom és a Golden Eye 007 játékok útvesztőit fejti éppen meg könnyedén  a mesterséges intelligencia. A 3D labirintusok elég nagy kihívást szoktak jelenteni a humanoidoknak. Emlékezzünk csak vissza az Eye of Beholder játéksorozatra, amikor kockás füzetbe kellett jegyzetelni, hogy ki tudjunk jutni egy nagyobb útvesztőből, közben pedig szörnyek is támadtak minden sarkon hamar leamortizálva a kalandozó csapatunkat.

A DeepMind a labirintusban jutalmat is kap egy alma képében, de portálokat is meg kell találnia és 1 perc alatt végig tud vinni egy bonyolultabb útvesztőt is akár már. Folyamatosan tanul, ezért is kap jutalmakat, hogy ösztönözzék a mesterséges intelligenciát. A lényeg itt is, mint minden MI-nél a mintafelismerésben rejlik, a neurális hálózata ezeket a mintákat jegyzi meg és veszi elő a memóriájából és ezért ilyen ördögi gyors is, gyorsabb, már mint egy ember. Persze már kicsit fel is turbózták az aszinkron-metódus segítségével, ami leegyszerűsítve azt jelenti a gép emlékszik minden pillanatra és helyre, amit egyszer a kísérletben szereplő labirintusban töltött, és több lehetőséget is tart a tarsolyában szimultán mindig (kicsit bonyolultabb valójában ez a technológia, de így egyszerűbb megérteni egy MI lelkivilágát).
 

Képzeljük el ha az Útvesztő című filmben is kap a kis csapat egy ilyen mesterséges intelligenciát, nem kellett volna szenvedniük évekig és nem is haltak volna bele a kiút keresésébe olyan sokan. Igaz a film sem tartana akkor 1 percnél tovább, ha ráeresztettük volna a DeepMind-ot a filmbéli labirintusra. Persze jelen sorok írója akkor lenne boldog, ha a mostani logikai szívatós játékot, a The Witness címűt végig tudná vinni egy mesterséges intelligencia, mert elég sokan elvéreztek már benne annyira kicsinálja az embert a maga egyszerűnek tűnő labirintusaival.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!