Több mint fesztivál mottóval indul a 26. Tusványos

2015. június 10. 13:51

A nagyszínpadon fellép Ferenczy György és a Rackajam, Nagy Feró és a Beatrice, a Magna cum laude, a Budapest bár, az Anna and the Barbies, valamint a Heven Street Seven.

2015. június 10. 13:51

Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a és Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány „Több mint fesztivál” jelszóval szervezi meg a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort (Tusványos), melyre július 21. és 26. között kerül sor a székelyföldi Tusnádfürdőn. A szervezők szerdán egy kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették az idei Tusványos programját, újdonságait. Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjainak a koordinátora elmondta, az idei szabadegyetem előadásai a nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe, de szó esik majd a korrupció kérdéséről is. Idén is számítanak Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétére és előadására, és jelen lesz a táborban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, továbbá Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár. 

 
Sándor Krisztina elmondta a szervezők minden évben törekszenek arra, hogy rangos román előadók is eljöjjenek a táborba, azonban azt tapasztalják, hogy évről évre azok jönnek, akik ettől függetlenül is nyitottak a román-magyar párbeszédre, akiket a rendezvény által szeretnének megszólítani, azok rendre távol maradnak. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy „ami nem megy, azt nem kell erőltetni”. A programfelelős megemlítette, a szabadegyetem az autonómiáról tartandó kerekasztal beszélgetés dél tiroli, baszk és katalán résztvevői által nyer nemzetközi jelleget. Hozzátette, erdélyi magyar-magyar párbeszédre is sor kerülhet a rendezvényen, valamennyi magyar politikai szervezet képviselőit szívesen látják. 
 
Fancsali Barna MIT-elnök, a Tusványos erdélyi főszervezője azt tartotta a legfontosabb újdonságnak, hogy idén az érdeklődők beléptető rendszeren keresztül juthatnak a tábor területére. A 16 óra előtt belépők ingyen kapnak karszalagot, akik viszont csak az esti koncertekre érkeznek, azoknak 15 lejt (1050 forint) kell fizetniük a belépésért. A heti belépő 70 lejbe (4900 forint) kerül. A főszervező elmondta, a rendszer bevezetése elsősorban a kiskorúak biztonságát szolgálja. Ők más színű karszalagot kapnak, amellyel nem szolgálhatók ki cigarettával és szeszes italokkal a tábor területén. Hozzátette, a beléptető rendszer azt is lehetővé teszi majd, hogy megszámolják a látogatókat. Megjegyezte, a tábor mintegy 15 ezer ember befogadására alkalmas, és várhatóan nem lesz több belépni vágyó. Popa Ilona MIT-alelnök, a tábor programfelelőse elmondta, esténként a nagyszínpadon olyan fellépőknek tapsolhat a közönség, mint Ferenczy György és a Rackajam, Nagy Feró és a Beatrice, a Magna cum laude, a Budapest bár, az Anna and the Barbies, valamint a Heven Street Seven.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!