Nem erre számítottunk

2014. november 29. 17:35

Nagyon kis mennyiségek lettek a mustok, és a mustfokok is az átlagosnál alacsonyabbak voltak idén, értékelte a 2014-es szüretet a Tállyán borászkodó Homoky Dorottya, akinek a seregélyek is alaposan megnehezítették a dolgát a szőlőben.

2014. november 29. 17:35
Homoky Dorottya

Július második felében jött egy nagyobb lisztharmatfertőzés. Volt olyan területünk, ahol teljesen ki tudtuk védeni, ilyen volt például a Görbe. A Hetényen kisebb fertőzés volt, a legnagyobb kár a Nyergeseken volt, de a zöldszürettel ki tudtuk tisztítani a területeket, és megfelelő mennyiségű, egészséges fürt maradt a szőlőtőkéken.  Augusztusban már nem kellett küzdenünk betegségekkel vagy rothadással.

Szeptember 21-én kezdtem el a harmadik saját szüretemet a Görbe-dűlőben, a sárgamuskotállyal. Szép és egészséges alapanyagot sikerült szedni. Mostanra már ki is erjedt, és fejteni fogjuk. A furmint és a hárslevelű szeptemberben is rendben volt minden területünkön, nem kezdett el rohadni, egyenletesen érett, és a hónap végén elindult az aszúsodás is.

A szüret végül nem úgy alakult, mint amire számítottunk.

Október elején még várni akartunk, hogy érjen a szőlő, mivel a cukor nem volt elegendő. A szüret előtti napokban aztán egy hatalmas seregélycsapat ért Tállyára, és ahol szép szőlőt talált (ami idén nem volt sok helyen), azt megette. Ez történt a mi szőlőinkkel is szinte minden dűlőben. Volt, ahol majdnem a teljes termést, volt, ahol a legszebb bogyókat ették meg. Hatalmas volt a kár, de amit tudtunk, megmentettünk belőle.

Október 5-e és 11-e között mindent leszüreteltem.

A Görbe nagyrészt megmenekült, a Hetényen, a Sas-alján, a Bártfaiban nagyjából a tavalyi 30%-át tudtuk leszedni. A Nyergeseken volt a legnagyobb a veszteség, a tavalyi mennyiség 10%-át kaptuk innen. Amit a seregélyek nem ettek meg, azoknak a fürtöknek a nagy részét a betegségek és az aszú miatt vagy fent hagytuk, vagy teljesen kiválogatva a nem egészséges bogyókat szedtük le.

Nagyon kis mennyiségek lettek a mustok, és a mustfokok is az átlagosnál alacsonyabbak voltak most, de amit sikerült megmenteni a 2014-es szüretből, annak az erjedése szépen zajlik, és lassan a végéhez is ér.  

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!