Döntött a lengyel szejm: vény nélkül is kapható az esemény utáni tabletta

2024. február 22. 16:51

Népszavazás is lehet majd a közeljövőben az abortusszal kapcsolatban.

2024. február 22. 16:51

Megszavazta csütörtökön a lengyel parlament alsóháza (szejm) azt a törvénymódosító javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a nem kívánt terhesség elkerülése végett alkalmazott „esemény utáni tablettákat” vény nélkül is lehessen vásárolni.

A kormány által előterjesztett tervezet most a szenátus elé kerül. A 421 jelen lévő képviselő közül 224-en támogatták a jogszabályt, 196 honatya nemmel szavazott, egy képviselő tartózkodott. A négy kormánykoalíciós tömörülés közül csak a Lengyel Parasztpárt (PSL) 32 tagú frakciójának 7 képviselője ellenezte a tervezet elfogadását.

A gyógyszerügyi törvény módosítása értelmében konkrétan az ellaOne nevű sürgősségi fogamzásgátló tabletta lenne szabadon forgalmazható a 15 évnél idősebb lányok és nők számára,

a 15 évnél fiatalabbak esetében azonban vényköteles lesz.

A lengyel püspöki konferencia február eleji állásfoglalása szerint az ellaOne korai vetélést is okozhat.

Alkalmazását a püspökök azért is erkölcstelennek minősítették,

mert „csökkenti az emberélet iránti tiszteletet, és növeli annak megsemmisítését célzó orvosi eljárások elfogadhatóságát”.

A lengyel kormánykoalíciót vezető Polgári Koalíció január végén benyújtotta a szejmbe a terhesség 12. hetéig végezhető abortuszról szóló tervezetet is, amelyet viszont a kormánykoalícióban nem támogat a Lengyelország 2050 párt és a PSL.

Népszavazás lehet a magzat védelméről

Szymon Holownia, a szejm elnöke szerdán bejelentette: az általa vezetett Lengyelország 2050 és a PSL aznap közös indítványt nyújt be, melynek értelmében

népszavazást hirdetnének a magzat védelméről szóló, 1993-ban elfogadott, abortuszkompromisszumnak is nevezett törvény szerinti állapot visszaállításáról.

A törvény három esetben engedélyezte a terhességmegszakítást: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog, vagy ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. A lengyel alkotmánybíróság 2020-as döntése nyomán az abortusz csak az első két esetben megengedett. Az alkotmánybírósági döntés annak idején tömeges feminista tüntetéseket váltott ki.

Holownia szerdai bejelentése szerint az abortuszról szóló összes javaslatot március végén vagy április elején tűzik a szejm napirendjére. A megvitatandó csomag részét képezi az a – jelenlegi szabályozást liberalizáló – két tervezet is, amelyet a szintén a kormánykoalícióhoz tartozó Baloldal frakciója nyújtott be még tavaly novemberben.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

A nyitókép illusztráció. Fotó: JEAN-MARC BARRERE / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2024. február 25. 12:55 Szerkesztve
Ez a jog megint mellébeszél. Soha nem hívta se nő, se férfi eseménynek. Még a nagymama se! Kalmopirin a térde közé, és nem lesz esemény.
Reszelő Aladár
2024. február 23. 09:50
Túl sok lengyel születik még így is. Ha pedig túl sok születik, akkor lassul a bevándorlás és nem megfelelő ütemben jön létre a kevert társadalom. Tusk ezt a problémát hivatott megoldani.
lauderstenonis-2
2024. február 22. 22:33
A vallás olyan mint a pénisz. Teljesen rendben van, ha van neked. Sőt, még büszke is lehetsz rá. De. Ne mutogasd nyilvánosan. Ne akard a gyerekek közé dugni. Ne gondolkodj vele. És ne akarj vele törvényeket írni.
FeketeFehér
2024. február 22. 21:51
Az abortuszt megelőzni kell, nem tiltani. Csak az sokkal nagyobb energiabefektetés a társadalom részéről, mint a hülye tiltás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!