Kaukázusi csapdahelyzetek

Hegyi-Karabahban – örményesen: Arcahban – e napokban éli hitelességének végnapjait az úgyneve­zett „szabályokon alapuló nemzetközi rendszer”, melynek védelmére Ukrajnában a komplett Nyugat felsorakozott. Összeomlani persze nem fog, Örmény­ország és Azerbajdzsán egybevetve sem érik el a nemzetközi közösség ingerküszöbét, hát még az azeri területbe ékelődő, százezres kis örmény szakadár köztársaság. De Hegyi-Karabah szomorú sorsa ugyanarra a végzetes, destabilizáló erejű problémára mutat, amire a határon túli magyarok jogfosztottsága vagy épp az orosz–ukrán háború: a nemzetközi jog az etnikai önrendelkezés megfelelő szabályozása nélkül sohasem lesz több atomhatalmak toalettpapírjánál.

Arcah esetében az arra járó nagyhatalom két elv­szerű megközelítés közül választhat. A nemzetközi jogi megközelítés értelmében a terület Azerbajdzsán nemzetközi jogban lefektetett határain belül fekszik, sem Jerevánból, sem Sztepanakertből nem rendelkezhet felette senki. Ha tehát Azerbajdzsán úgy dönt, hogy felszámolja a területén működő örmény szakadár államot, az éppoly legitim döntés, mint ahogy legitim Ukrajna küzdelme is a területét bitorló „Donyecki Népköztársaság” és „Luganszki Népköztársaság” ellen. Ha egy állam – legyen az akár Örményország, akár Oroszország – szakadár államot támogat egy másik állam területén, mi sem egyértelműbb annál, mint hogy törekedni kell a szakadár államalakulat felszámolására, a területi integritás visszaállítására. Az egyik elvszerű álláspont tehát a nemzetközi jogi alapon azeri párti álláspont; ezt tartoznának képviselni mindazok, akik az orosz–ukrán háborúban Ukrajna területi integritását támogatják, ezt tartozna képviselni tehát a Nyugat. Ezen elvszerű álláspontnak persze ellentmond, hogy akkor az amúgy is végtelenül elfuserált kaukázusi határok további fuserálásra szorulnának: Örményország területén Tigranasen (azeriül: Kərki) néven működik olyan színörmény falu, amely – az Isten tudja csak, miért – a nemzet­közi jog szerint egyébként Azerbajdzsán exklávéja.