Szakértő: Az okostelefon tönkreteszi a házasságokat

2023. augusztus 09. 19:54

„Az okostelefonok több felfordulást okoztak, mint bármi más, amit pályafutásom során láttam” – mondta egy kanadai párterapeuta.

2023. augusztus 09. 19:54

Egy új tanulmány megerősítette azt a korábbi feltételezést, amely szerint azok a házastársak, akik éjjel-nappal használják a telefonjukat, nagyobb valószínűséggel érzik elégedetlennek a házasságukat. Minél többet görgetnek, annál kevesebb idejük marad egymásra – tájékoztatott a CNE. A témával kapcsolatban megszólalt Andrew Sofin is, aki szerint a legnagyobb változás, amit a kapcsolatokban lát, az az okostelefon.

Több felfordulást okoztak, mint bármi más, amit pályafutásom során láttam”

– fogalmazott Sofin.

Az amerikai kutatások megerősítették a szakember megfigyeléseit, kiderült ugyanis, hogy azok a párok, akik túl sok időt töltenek a telefonjukon, jobban aggódnak a válás miatt, mint azok, akik kevesebb időt töltenek a képernyőn. Azon házaspároknál, ahol az egyik fél szerint a másik túl sokat használja a telefonját,

mindössze 60 százalékuk mondja azt, hogy boldog a házasságában.

Azok körében, akik számára ez nem jelent problémát, ugyanez az arány már 81 százalék.

***

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/EPA Hayoung Jeon

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gacsat
2023. augusztus 10. 15:22
Ehez nem kellett valami nagy éleslátás. A zombifon tönkretesz mindent.
lutra
2023. augusztus 09. 21:15
Marhaság, nem az okostelefonnal van baj, hanem a közösségi oldalakkal. Az okostelefon önmagában csupán egy mini számítógép, felturbózva telefonnal.
kunfia1
2023. augusztus 09. 20:41
"Ugandai Bubu 2023. augusztus 09. 20:26 Lázár meg a magyar vasutat teszi tönkre." Ez így billegősen igaz, hiszen a parancs Orbántól származik, ha nem teszi tönkre, repül. Orbán meg leszarja azt, aki nem luxusautón, vagy luxusyachton közlekedik. Régi mondás náluk, akinek nincs pénze luxusyachtra, luxusautóra, luxuskecskére, vagy gyerekre, az annyit is ér!
Ugandai Bubu
2023. augusztus 09. 20:26
Lázár meg a magyar vasutat teszi tönkre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!