A WHO felhívta a figyelmet – az elhízás lerövidíti a gyerekek életét

2023. május 10. 21:11

Robb Butler hangsúlyozta, „a járványszerűen terjedő elhízás a jövőben súlyos következményekkel jár”.

2023. május 10. 21:11
null

A gyerekkori elhízás következményei jelentősen befolyásolják a jövő generációinak életminőségét és élethosszát – figyelmeztetett Robb Butler, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Irodájának ügyvezető igazgatója szerdán egy Zágrábban rendezett konferencián, amelyen az európai vezetők házastársai vettek részt.

A rendezvényre a horvát elnöki hivatal és a WHO Európai Irodájának szervezésében került sor.

Butler a sajtótájékoztatón kiemelte: ha most nem cselekszenek,

a járványszerűen terjedő elhízás a jövőben súlyos következményekkel jár,

hatással lesz a gazdaságra, az egészségügyi rendszerre, valamint gyerek életének minőségére és hosszára.

Horvátországban a gyermekek 35 százaléka túlsúlyos vagy elhízott

Sanja Music Milanovic, Zoran Milanovic horvát köztársasági elnök orvos felesége elmondta: 2050-re három és fél évvel rövidebb lesz a várható élettartam Horvátországban.

„Ma létrehoztuk az európai vezetők házastársainak hálózatát, hogy közösen kezdeményezzük ennek a vezető, vágtató közegészségügyi problémának a megelőzését, amely Horvátországban három és fél évvel, az európai régióban pedig három évvel lerövidíti várható élettartamot” – figyelmeztetett Muslic Milanovic.

Kiemelte: Horvátországban a gyermekek 35 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, míg Európában az átlag 26 százalék.

A csúcstalálkozón elfogadták Zágrábi Nyilatkozat néven azt a dokumentumot is, amely az elhízás megelőzésének sarokköve lesz a WHO európai régiójában.

Butler reményét fejezte ki, hogy a mai találkozóval és nyilatkozattal kezdetét veszi a betegséggel küszködő gyerekek számának csökkenése.

A gyerekek elhízása összetett probléma, és a világ minden szegletét érinti – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a túlsúly vagy elhízás a gyerekeknél felnőtt korban számos betegséget, például cukorbetegséget, szív- és érrendszeri megbetegedéseket és legalább 13 különböző típusú rákot okozhat.

Döntés született egy Európai Elhízás Megelőzési Központ megalakításáról

Music Milanovic hangsúlyozta, hogy Horvátországban az öt vezető, elhízással összefüggő betegségben – mint a szív és érrendszeri problémák, a cukorbetegség vagy a rák valamelyik fajtája – az emberek 92-94 százaléka hal meg

Music Milanovic és Butler úgy vélték:

a gyerekkori elhízás elleni küzdelem „multiszektorális kérdés”, amellyel nemcsak az egészségügyi minisztériumnak kell foglalkoznia,

hanem sok más tárcának is, például a pénzügyminisztériumnak vagy a mezőgazdasági minisztériumnak, mert az elhízás nem egyéni probléma, hanem társadalmi.

A horvát first lady jelezte: a konferencián döntés született egy Európai Elhízás Megelőzési Központ megalakításáról is.

A csúcstalálkozón személyesen volt jelen Letizia spanyol királynő, a szerb elnök felesége, a szlovén és a magyar elnök férje, valamint a lett, kirgizisztáni, a máltai, az albán és az örmény országvezetők házastársai, míg mások videókapcsolaton keresztül vettek részt a konferencián.

A Zágrábi Nyilatkozat egyebek mellet olyan ajánlásokat fogalmaz meg, mint az egészséges táplálkozás, a testmozgás, a szoptatás népszerűsítése, a bölcsődék, óvodák és iskolák, valamint a szülők támogatása, továbbá egészségügyi szolgáltatások nyújtása túlsúlyos gyerekeknek.

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. május 11. 16:41
A WHO, mely szervezet gmo-s táplálékot finanszíroz, pl. Bidenék birtokairól egyenesen Ukrajnából?
Takagi
2023. május 11. 07:52
Az élelmiszeripar vastagon hibás ebben. Energiairalok, chipszek, csoki, adalékok. Agyon cukoroznak mindent. Jobban élnek a társadalmak, kevesebbet mozognak, pc, telefon egész nap. Az irofai melósok minimum napi 12 órát ülnek a pc előtt. Szóval több ok miatt lett ez a probléma.
-Zsolt-
2023. május 11. 00:22
Nem csak a gyerekekét! Ebben van Magyarország utolsó reménye a szabadulásra!
Muki46
2023. május 10. 22:25
Ilyen megállapítások hozására tartanak fönt egy méregdrága nemzetközi szervezetet? Szánalom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!