Távozik a BioNTechtől Karikó Katalin

2022. augusztus 17. 19:37

A világhírű magyar kutató szeretne ismét elmélyülni a tudomány világában.

2022. augusztus 17. 19:37
null

Karikó Katalin, az mRNS-alapú vakcina egyik feltalálója már több mint hetven elismerésben részesült. A magyar biokémikus mármár „ikonnak” számít: arcképe 2021-ben felkerült egy budapesti tűzfalra is. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta,

reméli, ez jó hatással lesz a fiatalokra, és arra inspirálja őket, hogy szorgalmasan tanuljanak

– idézte fel az Index a Nők Lapja írása kapcsán.

Karikó: Amerikában is tudják, hogy a magyarok dolgos és szorgos emberek

A tudós arról is beszélt, mit gondolnak a magyarokról Nyugaton. Kiemelte: szerinte Amerikában is tudják, hogy a magyarok dolgos és szorgalmas emberek, tehát nem csak mi gondoljuk, hogy a magyar tudomány világhírű. Bár szerinte

mivel többen nem akarják megosztani az eredményeiket, és maguknak akarják a dicsőséget”. Mint mondta, az utóbbiért ő ritkán küzdött.

Karikó Katalin a Nők Lapjának elmondta, hogy amikor Drew Weissmann-nal szabadalmaztatták az RNS-eljárásukat, a beadáskor az ő nevem szerepelt elöl, de amikor a hivatalból visszajött az egyetemhez a szabadalom, kiderült, hogy megcserélték a nevüket, Mint fogalmazott, akkor az „asztalra csapott”. „Igaz, hogy a korrigálásért az egyetemnek fizetnie kellett, de ezt akkor sem hagytam” – tette hozzá.

Az interjúból az is kiderült, ogy szeptember végén befejezi munkáját a BioNTechnél, mivel új feladatok várnak rá. Karikó Katalin szeretne újra a tudomány világában elmélyülni, mivel elmondása szerint az utóbbi időszakban nem volt ideje rá.

Nyitókép: MTI/Cseke Csilla

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2022. augusztus 18. 02:53
Karikó Katalin, további szakmai sikereket és jó egészséget!
pandalala
2022. augusztus 18. 00:13
+ még egy kiegészítés a korábbi hsz.-emhez - részlet a LinkedIn profiljából : " University of Pennsylvania School of Medicine logo Adjunct ProfessorAdjunct Professor University of Pennsylvania School of Medicine University of Pennsylvania School of Medicine 1989 - Present _ 33 yrs 8 mos " / A BioNtech-es részt sem írta át még, de ami késik, az nem múlik! ;) / https://www.linkedin.com/in/katalin-karik%C3%B3-a6b457a/?originalSubdomain=de + " Karikó nem árulta el, hogy mik a tervei, de azt leszögezte, hogy inkább a kutatási eredmények olvasására szánná az idejét, mint a jelenlegi alelnöki teendőire. Kutatóként 58 éves koráig maga végzett minden kísérletet, és alig várta, hogy ha eszébe jut valami, minél előbb beérjen a laborba, és ellenőrizze, hogy működik-e ...." - https://qubit.hu/2022/08/17/lemondott-kariko-katalin Ebből arra következtetek, hogy semmilyen kapott "meggondolandó ajánlaton" sem kell morfondíroznia! .... Most már megteheti, hogy csak kutatásra koncentrál. Megint.
Muki46
2022. augusztus 17. 23:15
Amit csinált, az nem volt tudomány, hanem egy tömeggyilkossághoz szükséges eszköz megalkotása.
józan paraszti ész
2022. augusztus 17. 22:45
"a beadáskor az ő nevem szerepelt elöl" Elismerésem a kommunikáció szakot végzetteknek. Sikerült valamit úgy megfogalmazni, hogy abszolút nem érthető mi történt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!