Abban biztosak lehetünk, hogy Kína nagyon figyel – Salát Gergely a Mandinernek

Egyes lapok azt pedzegetik, hogy Putyin nem lépett volna Kína hallgatólagos beleegyezése nélkül. Valóban adhatott ilyen jóváhagyást Kína?
 
Ez az, amit valószínűleg soha nem fogunk megtudni. Abban nagyjából biztosak lehetünk, hogy az oroszok nem kértek „engedélyt” Kínától az akcióra; az azonban valószínű, hogy előzetesen tájékoztatták őket, ha nem is a támadás pontos időpontjáról és részleteiről, de annak valószínű bekövetkeztéről.

ami most Putyinnak nagyon nem jönne jól

Az RT már nagyban újságolja, hogy növelni fogják a kereskedelmet Oroszország és Kína között. A SWIFT-rendszerről való lekapcsolás eredményezheti a dolláralapú világgazdaságtól való még nagyobb távolodást?

Eddig is voltak kísérletek arra, hogy a kereskedelmet a saját valutájukban bonyolítsák, de ezek nem voltak sikeresek, a dollár maradt a meghatározó. Ez most változhat, a kínai jüan szerepe nőhet – a rubel nincs olyan állapotban, hogy építeni lehessen rá -, emellett a kínaiak és az oroszok is rendelkeznek saját bankközi kommunikációs rendszerrel, ezek szerepe biztosan nőni fog a SWIFT kiesésével. De ez csak a kínai–orosz viszonylatban fog érvényesülni,

ha erre nem kényszerítik őket.

Milyen leckét vonhatnak le az olyan fenyegetett kis államok mint Tajvan az ukrajnai háborúból?

Tajvan helyzete egészen más, mint Ukrajnáé. Egyrészt – Ukrajnával szemben – szuverenitását még saját szövetségesei sem ismerik el, maga az USA és az összes amerikai szövetséges Pekinggel tart fenn diplomácia kapcsolatot. Másrészt viszont Tajvan sokkal fontosabb Washington számára, mint a valójában marginális Ukrajna, az Egyesült Államok és Tajvan között rendkívül szoros történelmi, katonai, gazdasági és kulturális kapcsolatok épültek ki az elmúlt több mint hetven évben. Harmadrészt

Az Ukrajna elleni orosz támadás tanulsága Tajpej számára az lehet, hogy egy ilyen támadás adott esetben tényleg bekövetkezhet. De talán még fontosabb, hogy a Kínai Népköztársaság milyen tanulságot von le az eseményekből. Ha például az ukrán ellenállás tartós lesz, és az országot nem sikerül gyorsan pacifikálni, abból azt a következtetést vonhatják le, hogy a katonai fölény önmagában nem elegendő a célok eléréséhez, egy ellenséges populáció nagyon költségessé tehet egy megszállást. Abban biztosak lehetünk, hogy a kínaiak most nagyon figyelnek.

Megérné-e egyáltalán Kínának lépni Tajvan ügyében? A kínai vezetés úgy is láthatja, hogy az idő az ő oldalukon van, nem kell kapkodni, mint Oroszország teszi?

A Kínai Népköztársaság 1949 óta a saját részének tekinti Tajvant, eddig tudtak várni, s most sem sürgeti őket semmi. Akkor lennének lépéskényszerben, ha Tajvan kikiáltaná a függetlenségét, ebben az esetben Peking egészen biztosan megtámadná, de a tajvaniak éppen ezért nem tesznek ilyet. Ugyanakkor elképzelhető a különböző eseményeknek egy olyan együttállása, amely a katonai megoldásra sarkallhatja Pekinget.

vagy az USA gyengül meg úgy valamely belpolitikai krízis miatt, hogy kizárható a beavatkozása – ilyen esetekben bármi megtörténhet. Ezért se mindegy, hogy mi történik Ukrajnában, és azt Pekingben miként értékelik.

Tajvan számíthatna az Egyesült Államok konkrét támogatására, ha Kína invázióval fenyegetné? Másképp reagálna az USA és a világ egy ilyen esetre?

Az USA évtizedek óta szállít fegyvereket Tajvannak, erre a sziget a továbbiakban is számíthat. Hogy ennél mennyivel menne tovább Washington, azt a híres „stratégiai kétértelműség” jegyében sosem tisztázták. Nem köteleződnek el amellett, hogy adott esetben katonailag beavatkoznának, mert annak beláthatatlan következményei lennének; de azt se mondják, hogy nem, mert annak is. Ez ügyben mindenkit bizonytalanságban tartanak, ami a status quo megőrzése szempontjából hasznos.

Nyitóképen: Katonaszobor a Tajvanhoz tartozó Csinmen szigeten, a kínai Hsziamen várossal a háttérben. Fotó: Shutterstock