Orbán: Mi vagyunk az európai gazdaság legdinamikusabban fejlődő régiója

2021. február 17. 14:11

„A sokkal nagyobb országokkal szemben is versenyképesek akarunk maradni” – fogalmazott a miniszterelnök a V4-es együttműködés harmincadik évfordulóján.

2021. február 17. 14:11
null

„A gazdaságunk újraindítása nem automatikus folyamat, szükségünk van egymás tapasztalatára, segítségére” – fogalmazott a miniszterelnök Krakkóban, ahol a V4 országok kormányfőinek találkozóját tartják. A négy miniszterelnök közötti megbeszélés legfőbb témája a koronavírus-járvány elleni küzdelem.

Nincs keleti, meg nyugati” vakcina

Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásában a vakcinával kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország számára

– szögezte le a kormányfő, majd hozzátette: „fontosabb az árnál a gyorsaság”.

A kormányfő elmondta azt is, hogy szerinte depolitizálni kellene a vakcina kérdését. Mint fogalmazott: „vannak geopolitikai viták, történelmi és ízlésbeli különbségek, de ezeket nem a vakcináról szóló vitában kellene kifejezni”.

A miniszterelnök hozzátette: „egyfajta vakcina van, amelyik gyorsan és hatékonyan meggyógyítja az embereket.

– szögezte le a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondta, hogy ennek megfelelően ő a csúcstalálkozón éppen ezért a vakcina depolitizálása mellett tört lándzsát. Mint fogalmazott:

„A gazdaság újraindítása nem automatikus folyamat”

A magyar miniszterelnök a koronavírus-járvány utáni újraindítással kapcsolatban elmondta, hogy bár vannak sokkal nagyobb országok, mi 

Hozzátette, hogy „akkor lehetünk versenyképesek, ha gondolatban, tervezésben egy lépéssel mindenkit meg tudunk előzni. Ez a közép-európai versenyképesség titka”. 

A miniszterelnök elmondta azt is, hogy szerinte nagy jelentősége lesz a következő hónapokban, hogy a V4 tagjai megosszák egymással politikai, gazdasági intézkedéseiket, hogy, mint fogalmazott: „legyen közöttünk egy nagyon szoros konzultáció, mert a

– hangsúlyozta. „Szükségünk van egymás tudására” – tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor elmondta, nagy reményei vannak abban a tekintetben, hogy a lengyel és cseh kormányfők pénzügyi tapasztalatai „vissza fognak köszönni egy sikeres újraindítási politikában”, amelyet hamarosan meg tudnak majd indítani.

„Jó reményekkel nézek tehát a következő hónapok elé” – zárta szavait a magyar miniszterelnök.

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. február 18. 00:45
Orbán: "A magyarok gondolata saját küldetésükről a Római Birodalomig vezet vissza. A mi fölfogásunkban Európánkat azok a népek teremtették meg, amelyek különböző időpontokban, egymástól függetlenül támadtak a Római Birodalomra. Ezek a népek országaikat az egykori Római Birodalom romjain alapították meg. A latin kereszténységet átvették, de a saját kultúrájukat nem adták fel, s így különféle ötvözeteket kovácsolt ki a történelem kalapácsa." https://magyarnemzet.hu/velemeny/orban-viktor-betolteni-a-hivatasunkat-9387485/ Nem olvasom el az egész szöveget, de mi ez a szar? Drogos fantázia??? Bármely iskolában ordenáré módon megbukna az ürge, ha ezzel jönne elő. Most mit kezdjenek vele a tanárok, amikor a diákok rákérdeznek, miket beszél a minielnök nagy nyilvánosság előtt? Mondják azt, hogy szegényke..... Hagyjátok rá..... ne vegyétek komolyan gyerekek? Mi mást mondhatnának? Eleve Európa történelme nem a római birodalom bukása után kezdődik, másrészt a magyarok csak évszázadokkal később érkeztek a Kárpát-medencébe, amikor Pannónia már rég nem volt római uralom alatt. Ez a faszi tényleg ilyen hülye? De komolyan.
libbantkommunista
2021. február 17. 19:21
A bérrabszolgaság még minimum húsz évig tartani fog.
olajfa1
2021. február 17. 18:56
Antall József ezzel a V-4 megalakításával nagyot alkotott! Sokkal nagyobban mint Gönz Árpibácsi a taxisblokáddal!...
káli
2021. február 17. 18:33
A legutóbbi 10000 év legjobb kormányának, sőt egyenesen miniszterének köszönhetjük ezt a hihetetlen fejlődést! Érdemes megnézni az eurostat adatokat! Ha esetleg kétségei támadnának!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!