A Covid árnyékában erősödik az Ebola Afrikában

2021. február 18. 16:29

Nagy az ebolajárvány veszélye Nyugat-Afrikában, mivel nem ismerni a betegség terjedésének pontos mértékét, eredetét, a térségben pedig korlátozott mértékben tudnak reagálni a kórra – figyelmeztetett csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

2021. február 18. 16:29
null

A genfi székhelyű szervezet szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a helyi egészségügyi rendszerek már így is le vannak terhelve a koronavírus-világjárvány mellett a sárgaláz- és kanyarójárvány által nemrég sújtott térségben.

A guineai egészségügyi minisztérium február 14-én tájékoztatta a WHO-t, hogy többen megfertőződtek ebolavírussal

egy ápolónő temetésén az ország második legnépesebb városának számító Nzérékoré térségében. Eddig hét fertőzöttet jegyeztek fel, közülük öten meghaltak, és 192 lehetséges kapcsolatot azonosítottak a fertőzöttekkel eddig. Szakértők aggódnak amiatt is, hogy a város a Libériával és Elefántcsontparttal közös határ közelében található.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérekről terjedt át emberekre. A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár,

a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Hugh Kinsella Cunningham

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hunpettel
2021. február 20. 01:43
Valahogy az ebolától nem félek. Mivel a nagy gyógyszergyártók nem fektettek bele ezért nem fog terjedni! Azt mondtam, hogy a koronavírust valakik terjesztik a világban? Azt! Már KÉT éve tervezik a koronavírus elleni vakcinációt. (Youtubon volt erre információ.)
bagira
2021. február 18. 21:58
Brüsszeli diktátorok az ebolát várják nyitott európai határokon .
villogókékfog
2021. február 18. 16:42
Kérdezzék a körúton belülieket, tudják a megoldást: több migrációt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!