Jogvédők szerint az indonéz hadsereg megkínzott és megölt egy lelkészt

2020. november 02. 15:35

Nemzetközi szervezetek felhívták a figyelmet arra, hogy Pápuán február óta már egy tucat gyilkosságot követtek el, amelyeket még nem vizsgáltak ki.

2020. november 02. 15:35
null

Az indonéz hadsereg megkínzott és megölt egy protestáns lelkészt az ország Pápua tartományában – jelentették be sajtótájékoztatón az emberi jogok indonéziai bizottságának (Komnas HAM) munkatársai.

A bizottság vizsgálata szerint Yeremia Zanambanit szeptember 19-én hallgatták ki a hadseregtől ellopott fegyverek és az állítólag a környéken bujkáló szeparatista gerillák ügyében, aminek során megkínozták és rálőttek. A lelkész néhány óra múlva belehalt a sebeibe. A vizsgálata legalább egy katonát gyanúsít a gyilkossággal, ám hozzáteszi, szemtanúk több katonát is láttak a gyilkosság helyszínén. A bizottság egyúttal felszólította a kormányt, tegyen többet a tanúvédelemért.

„Egy harmadik fél” is részt vehetett a gyilkosságban

Reza Nur Patria, az indonéz hadsereg szóvivője újságíróknak azt mondta, ha bebizonyosodik a hadsereg érintettsége, a hatályos jog szerint járnak majd el. Az indonéziai igazságügyi és belbiztonsági miniszter, Wiranto korábban, a hadsereg saját vizsgálatát követően nem zárta ki, hogy „egy harmadik fél” is részt vett a gyilkosságban. Az ügyben kihallgatott katona azt mondta, a lelkész korábban bírálta a hadsereget két rokona eltűnése miatt.

Több gyilkosságok gyanúja is felmerült a tartományban

Nemzetközi emberi jogi szervezetek felhívták a figyelmet arra, hogy Pápuán február óta már egy tucat törvénytelen gyilkosságot követtek el, ezekkel kapcsolatban mindezidáig nem indult vizsgálat, civil szervezetek pedig többször vádolták már a pápua lakosság rovására elkövetett jogsértésekkel az indonéziai biztonsági erőket.

Az új-guineai sziget nyugati, zömében keresztények lakta felét a világ legnépesebb muszlim országának számító Indonézia 1945-ben, a Holland Kelet-Indiától való függetlenségének kikiáltása után elfoglalta, majd 1969-ben magához csatolta. Az őslakos pápuák közül sokan követelik az Indonézia által bekebelezett területek függetlenné válását, ahogy a sziget keleti fele, az ausztrál gyarmati uralom alól 1975-ben felszabadult Pápua Új-Guinea is független.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. november 03. 08:18
A pápuák kereszténnyé térítését a háború előtt német protestáns és katolikus misszionáriusok végezték (miután a német rendvédelmi szervek lehetővé tették, hogy egyáltalán élve meg lehessen úszni az ottlétet, és a pápuák abbahagyják az emberevést). A német misszionáriusokkal együtt a szigetekre került egy magyar református diakonissza is, Molnár Mária, tehát rajta keresztül kis népünk is kivette a részét ebből a nemes és hősies feladatból. A misszionáriusokat a második világháborúban, 1943 márciusában japán katonák gyilkolták le, mivel (hamisan) azzal vádolták őket, hogy ausztrál kémek. Sok bennszülött önként a misszionáriusokkal együtt halt. Bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Moln%C3%A1r_M%C3%A1ria_(misszion%C3%A1rius)
kisgul
2020. november 02. 19:40
Pápua a pápuaiaké!
civis72
2020. november 02. 19:23
Legalább megették ? a libernyák feripápa jó étvágyat kívánt hozzá
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!