Dél-szudáni menekültekkel csaptak össze Ugandában

2019. december 13. 20:05

Az eddig Ugandába menekült dél-szudániak valószínűleg már nem sokáig találnak tárt karokat a szomszédos államban.

2019. december 13. 20:05

Négyen meghaltak és tizenhatan megsebesültek pénteken az északnyugat-ugandai Adjumani kerületben a helyi lakosság és dél-szudáni menekültek összecsapásában – közölte a rendőrség. A halottak két ugandai és két dél-szudáni állampolgár. Az erőszakos cselekményeket az a híresztelés váltotta ki, hogy menekültek megfojtottak egy helyi lakost.

A hatóságok éles lőszerrel lőttek a levegőbe, és könnygázzal próbálták szétoszlatni a verekedő tömeget. Két ugandai könnyebben megsebesült eltévedt lövedékektől. A rendőrség szerint időközben helyreállt a rend. A rendőrség közölte, hogy elegendő bizonyíték összegyűjtése után az elkövetőket felelősségre vonják. A testület igyekezett eloszlatni azt a szóbeszédet, miszerint a menedékkérők fegyvereket csempésznek Dél-Szudánból, hogy azokat a befogadó közösségek ellen vessék be.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint mintegy 2800 ugandai menekült el az erőszak sújtotta Nyumanzi menekülttábor térségéből, s a négy kilométerre található – 2018-ban bezárt – Dzaipi menekültügyi központban keresett menedéket. Az UNHCR értesülései szerint az ugandaiak egy része már visszatért otthonába. A Dzaipiban maradtaknak segítséget és meleg ételt adnak a hatóságok.

A világ legfiatalabb államának számító Dél-Szudánban 2013 decemberében elmérgesedett a viszály az eltérő etnikai csoporthoz tartozó Salva Kiir elnök és akkori helyettese, Riek Machar között, miután Kiir azzal vádolta Machart, hogy puccsot akar végrehajtani ellene. A vita végül polgárháborúba torkollott, amely miatt az UNHCR adatai szerint több mint egymillió dél-szudáni keresett menedéket a szomszédos Ugandában.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2019. december 14. 01:14
"Más kultúra" "Dey know da wae of da gun"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!