Püspöki beszéd: ott is homofóbiát lát a Magyar Narancs, ahol nincs

2019. augusztus 21. 10:14

Mi legalábbis hiába olvastuk át többször Kiss-Rigó László washingtoni beszédét, nem találtuk a balliberális hetilap által emlegetett homofóbiát.

2019. augusztus 21. 10:14
Szilvay Gergely

„Homofób beszédet tartott Kiss-Rigó László augusztus 20. alkalmából Washingtonban” írja a Magyar Narancs a szeged-csanádi püspök kedden elhangzott prédikációjáról.

Egy baj van: sem a Magyar Narancs által (az MTI-ből) idézett beszédrészletekben, sem az MTI összefoglalójában nem olvasható egy szó sem a melegekről, de még távoli utalás sem hangzott el rájuk.

Hacsaknem a Magyar Narancs arra kattant rá, hogy Kiss-Rigó László felidézte Jézus példabeszédét a sziklára és a homokra épített ház sorsának különbözőségéről. Ez esetben viszont a Biblia alapvető ismeretének hiányáról tesznek tanúbizonyságot a szerkesztők. 

A Narancs és az Index is hangsúlyozza, hogy Kiss-Rigó László a liberális demokráciát kritizálta Washingtonban.

Nemrég adott nekünk interjút Megadja Gábor, az A szabadság reakciós harcosai – A haladó politika közép-európai bírálata című kötet szerzője, amelyben olyan, Amerikába menekült filozófusokról ír, akik úgyszintén igencsak erősen kritizálták a liberális demokráciát – például Eric Voegelin, Hannah Arendt vagy épp Molnár Tamás.

 

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cfortyone
2019. augusztus 26. 21:14
ennyi erővel egy bkv trolikerék pumpa közbeszerzés is kurva homofób ti utolsó utániak
zakar zoltán béla
2019. augusztus 21. 20:27
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
IV. Fawkes
2019. augusztus 21. 20:09
Hát már József Attila is megírta, hogy "Az ember végül homokos"... :-DD
Pelso j.
2019. augusztus 21. 15:48
Nagy ívben nem érdekel, mit/mit nem mondott Washingtonban. Inkább arról mesélj, hogy drágult 13,4 milliárdra a politikai szolgálatért (egy püspök!!!) ajándékba kapott stadion, a magyar adófizetők pénzéből persze. Ja, az neked tiltott téma?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!