Bosznai határőrökkel balhéztak Erdogan testőrei

2019. július 08. 17:44

Fegyverek is előkerültek, a nagyobb konfliktust végül a török elnök személye akadályozta meg.

2019. július 08. 17:44

Összetűzésbe keveredtek hétfőn Recep Tayyip Erdogan török államfő testőrei a szarajevói nemzetközi repülőtéren szolgálatot teljesítő határőrökkel, fegyverek is előkerültek – közölte értesülését a Klix.ba boszniai hírportál.

Recep Tayyip Erdogan a Délkelet-európai Együttműködési Folyamat (SEECP) közgyűlésére érkezett a boszniai fővárosba, ám a repülőgépe leszállását követően testőrei nem akarták a határőrségnek megengedni, hogy átvizsgálja a gépet. Először csak sértegették a határőröket, később viszont tettlegességig fajult a vita, és a repülőgépből fegyverek is előkerültek, amelyeket a testőrök látványosan az öveikre csatoltak – közölte a Klix.ba. A kedélyek csak akkor csillapodtak le, amikor a gépből kilépett a török államfő.

Zoran Galic, a boszniai határőrség igazgatója a sajtónak elmondta: csak a határőrök nyugodt fellépésén múlt, hogy nem került sor komoly összetűzésre. Hozzátette: aki külföldre utazik, annak be kell tartania az adott ország törvényeit. A Klix.ba értesülései szerint Erdogan testőrei már a korábbi boszniai látogatások során is arrogánsan és agresszíven viselkedtek a repülőtér személyzetével szemben.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kingsjewel
2019. július 09. 15:58
A törökök nagyon arrogáns nép.
szalard
2019. július 09. 07:22
Emlékszünk, hogy néhány éve Erdogan ellenes tüntetőket vertek meg ezek a testőrök Peruban, majd Amerikában is. II. Szulejman szultán testőrei is így viselkedhettek a mohácsi csata után Magyarországon.
krisztoforo48
2019. július 09. 07:22
Lehet,hogy tévedek,de a török államfő nem nemzetközi járaton utazhatott,hanem állami gépen,az pedig török terület.Magyarul védettséget élvez mindenhol a világon.
Amondó
2019. július 08. 23:18
"Délkelet-európai Együttműködési Folyamat" (?!) Rémlik már valami. Egyszerűbb volna az Oszmán Birodalom Helyreállítási Folyamatának nevezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!