Önálló uniós katonai identitást sürget Berlin

2019. február 15. 22:31

Gazdaságilag világhatalom az EU, ehhez mérhető geopolitikai tőkéje kell, hogy legyen – hangzott el Münchenben.

2019. február 15. 22:31

Az Európai Unió országainak ki kell alakítaniuk közösségük geopolitikai önazonosságát, hogy ne váljanak a nagyhatalmak játékszerévé – sürgette a német külügyminiszter pénteken az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC). Heiko Maas beszédében hangsúlyozta, hogy az EU csak a nemzeti „szuverenitások összefogásával képes szuverén módon cselekedni”, és tagállamai csak akkor őrizhetik meg nemzeti szintű külpolitikai, geopolitikai cselekvőképességüket, ha közösen lépnek fel.

Ennek hiányában az a veszély fenyeget, hogy az EU „felőrlődik a nagyhatalmak versengésében, megosztottá, irányt vesztetté válik és kiszolgáltatott lesz a külső befolyásolásnak”. Az EU számára a jövő nagy kérdése az, hogy „a világpolitika tárgya vagy alanya”, a folyamatok alakítója vagy elszenvedője lesz-e. Németország számára csak az lehet elfogadható, ha felépül egy „szuverén, erőteljes” EU, amely „kifejleszti geopolitikai identitását” – mondta a német diplomácia vezetője.

Az EU-nak erősítenie kell „biztonságpolitikai cselekvőképességét”, vagyis meg kell maradnia a transzatlanti szövetség „tartóoszlopának”, de önálló képességekre, kapacitásokra kell szert tennie. Ennek a törekvésnek az első eredményei közé tartozik az állandó strukturált együttműködés (PESCO) és az európai védelmi alap (EDF), a következő években viszont ki kell fejlesztenie egy közös biztonságpolitikai stratégiai gondolkodásmódot, közös „stratégiai kultúrát” is. 

A másik fő feladat a világgazdasági befolyás, a „geoökonómiai tőke átváltása geopolitikai tőkére” – fejtette ki Heiko Maas, rámutatva, hogy az EU a második legnagyobb gazdasági térség a világon, és a nemzetközi kereskedelmi forgalmat tekintve a világgazdaság első számú szereplője. A gazdaságban az EU „világhatalom”, és mindig „pozitív programot kínál partnereinek”, közös megoldások kidolgozását javasolja a feleslegessé váló termelőkapacitásokból, a protekcionizmusból és az „államkapitalizmusból” adódó gondokra.

Ha az egyre sikerül kidolgozni ezeket a valamennyi félnek megfelelő, közös megoldásokat a transzatlanti kapcsolatrendszerben, kialakulhat egy szélesebb körű kereskedelmi partneri hálózat is, amely alkalmas a „feltörekvő hatalmak”, köztük Kína színre lépésével kialakuló helyzet kezelésére. Azonban ez csak együtt sikerülhet, és nem egymás ellen, a védővámok és a bezárkózás politikája nem vezet eredményre – mondta a német külügyminiszter. 

Kifejtette, hogy az EU-ban termelt acélra és alumíniumra kivetett vámok hatásáról végzett első vizsgálatok szerint Washington lépése révén 8700 új munkahely jött létre az amerikai acéliparban, de 9 százalékkal emelkedett az acéltermékek ára, ami azt jelenti, hogy az amerikai acéltermékek vásárlói évente mintegy 650 ezer dollárt kénytelenek fizetni minden egyes újonnan létrejött amerikai acélipari állásért, az ágazat európai munkahelyei pedig veszélybe kerültek.

Az éppen az ellenkezője a valamennyi vélnek kedvező helyzetnek, ez egy „klasszikus vesztes-vesztes helyzet” – mondta Heiko Maas.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2019. február 16. 18:39
Közös hadsereg, közös ezredek, közös szolgálati nyelv stb. .... Honnan is ilyen ismerős...?? Csak nem a Monarchiából??
luzitanxaver
2019. február 15. 23:17
“Az EU számára a jövő nagy kérdése az, hogy „a világpolitika tárgya vagy alanya”, a folyamatok alakítója vagy elszenvedője lesz-e. “ Ez (sajnos) nem kérdés, hiszen viszonylag régóta egyértelmű, hogy az európai országok katonai értelemben nem szuverének (külön-külön és együtt sem). Ami természetesen nem jelenti azt, hogy impotensek lennének, bár pont a német hadseregről derül ki szinte minden héten valami olyasmi, ami igen komoly kérdőjeleket fogalmaz meg a harcértékükről és bevethetőségükről. Európa olyannyira elhitte saját mantráját a soft power mindenhatóságáról, hogy gyakorlatilag már alig van ember, aki hajlandó fegyvert fogni. Ami nem baj - békeidőben.
luzitanxaver
2019. február 15. 23:11
Rammstein, valamint Heiko Maas mozgásterének és kvalitásainak árnyékában ez meglehetősen komikus felvetés.
Ikloorvat
2019. február 15. 22:42
Az EU-s közös hadsereget Orbán is felvetette már... mert akkor éppen más logika mentén hazudozott mindenről... most a bajkeverő örök balhéban utazó társadalm(ak)on kívüliek már másban utaznak, ezért gondolom itt mindenki vért hányik ettől... Pedig azt is lehetne most hazudni, hogy Orbán mondta, Merkel meg lemásolja! Ilyesfajta hazudozás is szokása szokott lenni az illibeknek…..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!