Melania Trump miatt meneszthették a Fehér Ház egy tanácsadóját

2018. november 15. 08:04

Mira Ricardelt, a nemzetbiztonsági tanácsadó helyettesét eltávolították a Fehér Házból azután, hogy a first lady nyilvánosan felszólalt ellene.

2018. november 15. 08:04

Menesztették a Fehér Házból Mira Ricardelt, a nemzetbiztonsági tanácsadó helyettesét, egy nappal azután, hogy a first lady, Melania Trump a nyilvánosság előtt szorgalmazta elbocsátását. A döntést Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője rövid közleményben tudatta.

„Mira Ricardel változatlanul támogatja az elnököt, a Fehér Házból távozva új szerepet kap a kormányzatban” – fogalmazott a szóvivőnő. A közlemény azonban nem tett említést arról, hogy milyen megbízatás várhat rá.

Melania Trump kedden szorgalmazta Mira Ricardel menesztését. Stephanie Grisham, a first lady kommunikációs igazgatója kedden délután sokakat meglepő nyilatkozatot adott ki, amelyben úgy fogalmazott: „a first lady hivatalának álláspontja szerint ő (Ricardel) többé nem méltó arra a megtiszteltetésre, hogy a Fehér Házban szolgálhasson”.

Először fordult elő, hogy Melania Trump nyilvánosan rendre utasította az amerikai elnök kormányzatának egyik tagját. Az amerikai politikában nem gyakorlat, hogy a first ladyk a nyilvánosság előtt hoznak döntéseket politikai vagy személyzeti ügyekben. Amerikai sajtóértesülések szerint Ricardel a first lady októberi afrikai körútjakor összetűzésbe került Melania Trump munkatársaival. A vita tárgya a repülőgépen történő ültetés és a Nemzetbiztonsági Tanács forrásainak felhasználása volt.

A menesztett tanácsadót ugyanakkor az amerikai sajtó munkahelyi vitákat generáló, összeférhetetlen személyként írja le, aki korábban James Mattis védelmi miniszterrel is nyilvános és durva hangú vitákba keveredett. A The Washington Post információi szerint John Kelly kabinetfőnök már hónapok óta fontolgatta Mira Ricardel eltávolítását.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Világpanoráma
2018. november 15. 16:02
A Kreml kritikus győzelme az Emberi Jogok Európai Bíróságán: https://vilagpanorama.hu/2018/11/15/a-kreml-kritikus-gyozelme-az-emberi-jogok-europai-birosagan/
Világpanoráma
2018. november 15. 14:16
Trump a Twitteren támadja Macront: https://vilagpanorama.hu/2018/11/15/trump-a-twitteren-tamadja-macront/
tango47
2018. november 15. 12:22
Nagy a fluktuáció a Fehér Házban. Talán megfontoltabb személyzeti politikát folytathatnának, minthogy kéthetente lecserélnék az egész garnitúrát.
Vainamoinen
2018. november 15. 08:59
Nem szokvanyos lepes, bizonyara oka volt ra
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!