Mexikó után Kanadával egyeztet az USA kereskedelméről

2018. augusztus 28. 10:11

A kanadai külügyminiszter is Washingtonba látogatott, hogy az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény új változatáról tárgyaljon.

2018. augusztus 28. 10:11

Washingtonba várják kedden Chrystia Freeland kanadai külügyminisztert, hogy a Mexikóval kötött kereskedelmi megállapodás után Kanadával is megpróbáljon dűlőre jutni az Egyesült Államok, és megmentsék a három ország gazdaságát 1994 óta szorosan összefűző Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) egy modernizált formában.

A kereskedelmi vita stratégiailag rendkívül fontos kérdéskörével megbízott kanadai külügyminiszter késlekedés nélkül megszakította európai körútját, hogy tárgyalóasztalhoz üljön az amerikai féllel, miután Donald Trump amerikai elnök hétfőn bejelentette, hogy az Egyesült Államok és Mexikó „nagyon jó” kereskedelmi megállapodást kötött. 

A két szomszédos országnak hetekig tartó egyeztetéseken sikerült kidolgozniuk az autógyártástól kezdve a mezőgazdaságon át a munkajogi és a szellemi tulajdonjogi kérdéseket is rendező megállapodás új szövegét. Kanada nem vett részt a tárgyalások ezen szakaszában, hanem hagyta, hogy előbb az Egyesült Államok és Mexikó rendezze a vitás kérdéseket, amelyek jóval számosabbak voltak mint az amerikai-kanadai nézeteltérések.

Donald Trump még az elnökválasztási kampányban megígérte, hogy újratárgyalja a szomszédos országokkal megkötött szabadkereskedelmi megállapodást. Trump szerint az 1994-ben hatályba lépett szerződés egy „katasztrófa”, felgyorsította az iparvállalatok és a jól fizető feldolgozóipari munkahelyek Mexikóba való áttelepítésének folyamatát. Az amerikai kormányzat tavaly májusban indította el a NAFTA újratárgyalásának folyamatát abban a reményben, hogy kedvezőbb feltételeket tud kiharcolni az amerikai feldolgozóipari vállalkozások és munkások számára. 

A kanadai oldalról egyelőre nem szivárgott ki semmilyen információ arról, hogy elfogadhatónak tartja-e vagy sem az amerikai-mexikói kereskedelmi megállapodás feltételrendszerét. Adam Austen kanadai külügyi szóvivő emlékeztetett arra, hogy Kanada csak akkor írja alá a megállapodást, ha az „jó Kanada és a középosztály számára”. A kanadai miniszterelnöki hivatal pedig csak annyit közölt, hogy Justin Trudeau kormányfő hétfőn „konstruktív megbeszélést” folytatott telefonon az amerikai elnökkel. Az Észak-Amerikában fekvő három ország egymás közötti kereskedelmi forgalmának éves értéke meghaladja az ezermilliárd dollárt.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!