Negyedik magángépéhez gyűjt adományokat egy hitszónok

2018. május 30. 22:17

Azért is kell neki a gép, mert „Jézus sem járna szamáron”.

2018. május 30. 22:17

Negyedik magángépének megvásárlásához kér pénzügyi segítséget híveitől egy amerikai hitszónok – írja a BBC. Jesse Duplantis azt mondta, Isten üzente neki, hogy vennie kell egy 54 millió dollár értékű Falcoln 7X repülőgépet, és egyébként is, „Jézus sem járna szamáron”.

Úgy fogalmazott, először hezitált, hogy megvegye-e a gépet, de a mindenható azzal biztatta: „nem arra kérlek, hogy te fizess érte. Azt kérem, hogy higgy benne”.

Az internet természetesen szétszedte a prédikátort a Bibliára hivatkozva, amely a „hamis próféták” ellen szólít fel - a Twitterezők azzal érveltek, hogy ezt a pénzt jobb célokra, például a szegények segítésére is lehetne használni.

Duplantis azonban megmagyarázta: „Tudják, életemben három különböző repülőgépem volt, és mindet csak Jézus Krisztus Urunk kedve szerint használtam”. 

„Nos, páran mondhatnák, hogy a hitszónokoknak nem kell repülőgép. Én azonban úgy hiszem, hogy a prédikátoroknak minden rendelkezésre álló hangon és csatornán át terjeszteniük kell az evangéliumot” – mondta a jelenlegi gépei bekeretezett fotói mellett állva. Szerinte legutóbbi, 12 éve vásárolt gépe már nem szolgálja ki igényeit, mivel nem tud vele megszakítás nélkül repülni, és az üzemanyag újratöltése nagyon sokba kerül neki.

A 68 éves hitszónok Jézus szavaival magyarázta kérését: a megváltó azt mondta, hogy az evangéliumot a világon minden élőlénynek terjeszteni kell. „Ahhoz nem élek eleget, hogy autóval, vagy vonattal, vagy hajóval tegyem ezt meg, ellenben repülővel annál inkább” ​– érvelt.

És itt még nincs vége: Duplantis magángépek iránti mániájával ugyanis nincs egyedül a hitszónokok között. 2015-ben egy Kenneth Copeland nevű prédikátorral készített közös videót, melyben Copeland úgy fogalmazott: kereskedelmi légitársaságokkal utazni olyan, mint „egy hosszú csőben egy csomó démonnal” összezárva lenni.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2018. június 01. 08:34
Ennyi hülye hozzászólást egy rakáson, brr... Egyébként meg, most nagyon kivételesen Péterx-szel értek egyet: Aki akar adakozzon, aki akar szörnyülködjön! Mindenkinek joga van hülyeségeket gondolni...
Robur
2018. május 31. 16:18
Erről szólnak az egyházak.
Trüpéma
2018. május 31. 11:13
Mit is mondott Péter Simon mágusnak? "Vesszen el a pénzed veled együtt!" Ez az ember egyáltalán nem fél. De majd a fal adja a másikat.
gross
2018. május 31. 10:19
Ügyes :) Valójában egy szórakoztatóipari sztárról van szó, aki itt nem önfejlesztő előadásokat tart milliókért, hanem vallásos üzenetre épít. De ettől még az marad, aki. Mit mond erről az emberről, hogy a magángépei képét rakja ki szépen bekeretezve a lakásába? Azt meg nem értem, hogyy a „Jézus sem járna szamáron” mire utal? Köztudott, hogy Jézus igenis és szándékosan szamáron vonult be Jeruzsálembe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!