A két Bush is a gyűlölet ellen szólít

2017. augusztus 16. 20:30

Több republikánus politikus, köztük George H. Bush és George W. Bush is a gyűlölet ellen foglalt állást a Charlottesville-i erőszak után. Dél-Karolina republikánus szenátora szerint pedig Trump szavai nemhogy nem segítettek az amerikaiakon, de meg is osztották őket.

2017. augusztus 16. 20:30

Befolyásos republikánus politikusok utasították vissza Donald Trump elnök  kijelentéseit  a Charlottesville-ben történtekről, miközben a városban megemlékezést tartottak a szombati  zavargások halálos áldozatának tiszteletére. 

Két  korábbi amerikai elnök, idősebb George H. Bush és George W. Bush együttesen lépett fel a fajgyűlölet ellen. A két volt elnök közös közleményt tett közzé, amelyben leszögezte: „Amerikának  mindig vissza kell utasítania a rasszista vakhitet, az antiszemitizmust és a gyűlölet minden formáját”. Emlékeztettek egyúttal arra, amit éppen Charlottesville legkiválóbb és legismertebb politikusa, az Egyesült Államok alapító atyáinak egyike, Thomas Jefferson rögzített a Függetlenségi Nyilatkozatban: „mindannyian egyenlők vagyunk és Teremtőnk elidegeníthetetlen jogokkal ruházott fel bennünket”.

Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke Twitter-bejegyzésben szögezte le: „a fehér fajgyűlölet visszataszító”. Donald Trump keddi sajtótájékoztatóján a szombati tüntetés kapcsán nem csak a szélsőjobboldal, de az ellentüntetők felelősségét  is hangsúlyozta. 

Lindsey Graham, dél-karolinai republikánus szenátor szintén közleményt tett közzé, amelyben – reagálva a Donald Trump keddi sajtóértekezletén elhangzottakra – hangsúlyozta, hogy Trump szavai megosztják és nem gyógyítják az amerikaiakat. A politikus közölte: sok más amerikai polgárral együtt elutasítja, hogy az elnök kedden „morális egyenlőségjelet tett a Charlottesville-i rendezvényen megjelent, a fehérek felsőbbrendűségét hirdető neonácik és Ku Klux Klan-tagok és a halálos áldozat, Heather Heyer személye között”.

A politikusok nyilatkozataival egy időben tartották Charlottesville egyik színházi épületében a megemlékezést a szombati tüntetések halálos áldozata, a 32 éves Heather Heyer tiszteletére. A megemlékezésen beszédet mondtak Heather Heyer szülei. Édesanyja a többi között így fogalmazott: „Meggyilkolásával megpróbálták elhallgattatni a gyermekemet. De tudják mit? Csak nagyobbá tették őt”. Mondatait hosszú taps fogadta.

Donald Trump Twitter-üzenetben méltatta Heather Heyert. „Különleges fiatal nő volt. Sokáig emlékezünk rá, mindannyian” – fogalmazott.  

(MTI)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2017. augusztus 17. 12:18
"A két Bush is a gyűlölet ellen szólít" Helyes! Elítélték a szobordöntést? Nagyon helyes! Végre kiáll valaki a liberálnácik ellen! Meg kell előzni, hogy könyveket is égessenek!
haaszkristof
2017. augusztus 17. 09:11
Kiakadt az irónia-detektorom ...
kiss.istvan770
2017. augusztus 17. 07:54
A sz... keverő család jobb ha hallgat! Az ifjabb iskolalátogatásra menekült, hogy ne legyen jelen 0911-nél. Van róla videó a neten, hogy amikor közölték vele a hírt, még meg sem lepődött, nyugodtan magyarázott tovább a gyerekeknek.
catalina9
2017. augusztus 17. 07:27
A két Bush is a gyűlölet ellen szólít.." alma és fája....két tróger.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!